Mauthausen foglyai mentették az SS negatívjait
2007. május 10. 16:00
A látható felfoghatatlan címmel a mauthauseni koncentrációs tábor történetét bemutató fotókiállítás nyílt a Holokauszt Dokumentációs Központban.
Korábban
A mauthauseni koncentrációs tábor kiépítését 1938-ban kezdték meg. Bár a kezdeti időszakban kisebb létszámban osztrák foglyokat őriztek itt, később lengyelek, holland zsidók, romák, a polgári köztársaság védelméért harcoló spanyolok és szovjet hadifoglyok egyaránt megtalálhatóak voltak az áldozatok között - emlékeztet a kiállításhoz kapcsolódó ismertető. Mauthausen végül egy több mint 40 altáborból álló komplexum központja lett.
A Linz mellett fekvő, néhány ezer lelkes kisváros lágerének 1945. május 8-i felszabadulásáig csak az SS megbízásából készülhettek felvételek a táborban. Túlnyomó többségük így az SS szemszögéből ábrázolja a táborban történteket, a tábori élet mindennapjait is sajátos módon mutatja be. A képek bepillantást engednek az SS-tagok életének kettősségébe is: egymás mellett mutatják be a kegyetlen katonát és a szolgálatot követően magánéletet élő kispolgárt.
Bár az SS elrendelte a fotók megsemmisítését, a foglyok egy csoportja életét kockáztatva a negatívok százait mentette meg, így a felvételeket a háborús bűntettek tárgyalásakor bizonyítékként is felhasználhatták. Az amerikai csapatok megérkezését követően számos felvétel készült a lágerről, amelyeken egyaránt szerepeltek az egykori foglyok, civilek, amerikai katonák és a titkosszolgálatok tagjai.
A harminc tablón bemutatott mintegy 450 fénykép három nagyobb egységbe csoportosítva ad áttekintést a mauthauseni koncentrációs tábor létrehozásáról, a melléktábor-rendszer kialakításáról, a táborba hurcolt foglyok mindennapjairól és szenvedéseiről, a lágerek felszabadulásáról, valamint a szabadságukat visszanyert foglyok polgári életbe való visszatérésének első lépéseiről.
A tárlat június 8-ig látható.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap