Húsz percig exponált a világ legrégibb fotóberendezése
2007. április 24. 09:00
100 ezer euró lesz a kikiáltási ára, de egymillió eurót (247 millió forint) is elérhet a május végére tervezett árverésen a világ talán legrégibb fényképező berendezése.
Korábban
A bécsi Westlich fotógaléria tulajdonosához, Peter Coelnhöz nemrég egy Wolfgang Haase nevű, az Egyesült Államokban élő német férfi vitte be a Susse-fadobozt két, általa értékesebbnek vélt öreg Leica-fényképezőgéppel együtt: a masinákat apja halála után találta müncheni házának padlásán. Emlékezett arra, hogy apja valamikor a daguerrotype segítségével magyarázta el a camera obscura működését, de ő sem sejtette, mennyit ér - "ha tudta volna, aligha vesz fel a házára jelzálogkölcsönt, amelyet aztán 20 éven át kellett törlesztenie".
Éppen ezért számít rendkívüli ritkaságnak már minden Giroux-készülék is, maga Peter Coeln 1,5 millió euróra biztosította a galériájában lévő darabot. Eddig sohasem cserélt gazdát daguerrotype berendezés 200 ezer eurónál magasabb áron, de arra sem volt még példa, hogy ilyen típusú masinát vigyenek aukcióra. Ezért a szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy a Susse-fivérek egyetlen ismert dagerrotype-je rekordárat ér el. Peter Coeln azt is reméli, hogy a vevő francia lesz, "és így a készülék visszatér abba az országba, ahol a fotográfiát feltalálták".
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.