Miért éppen Alaszka?
2007. március 30. 15:30
Korábban
Az 50 éves szövetségi állam
Ma is élő örökség |
Ami a 20. századot illeti, Alaszka egy 1912-ben hozott törvény alapján az amerikai szövetségi kormány által kezelt területnek minősült, szűk keretű autonómiával. Ez nem zárta ki időszakos konfliktusait déli szomszédjával, Kanadával, amely szemet vetett az Alaszka délkeleti vidékein feltárt aranylelőhelyekre és határvitákat provokált. A viszályt végül választott bíróság simította el. Majd egy fél évszázaddal később, 1955-ben, választások nyomán Alaszkában alkotmányozó gyűlést hívtak össze, amely az óriási területi egység számára a többi amerikai szövetségi államéhoz hasonló alkotmány bevezetését határozta el.
A washingtoni törvényhozás mindkét házának hozzájárulása után 1958. július 7-én Alaszkában népszavazást tartottak, amelynek nyomán a helyi lakosság túlnyomó többsége kérte a terület felvételét az amerikai szövetségi államok közé, a többi államéval azonos jogkörrel. Ugyanezen év november 25-én megválasztották az új tagállam kormányzóját, két szenátorát és egy kongresszusi képviselőjét.
Az integrálódásból nem maradhatott ki a katona-haditechnikai szféra sem. A második világháború óta az Egyesült Államok hatalmas, hadászati szintű tengeri és légi támaszpontrendszert épített ki Alaszkában. Ide települt a 6. lövészhadosztály, a 11. légi hadsereg. Két-három éve az alaszkai Fort Greenly támaszponton, valamint a kaliforniai Vandenberg légi bázison kezdtek megjelenni az amerikai rakétavédelmi rendszer első ütegei.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.