Praxitelész nyomába ered a Louvre kiállítása
2007. március 26. 08:45
A párizsi Louvre látogatói Praxitelész keresésére indulhatnak: a híres múzeum kiállítást szentel az i.e. 4. században élt görög mesternek.
Korábban
Praxitelész munkásságát már a régi Rómában méltatta idősebb Plinius, aki felsorolta a mester híresebb munkáit és kinyilvánította bámulatát a Knídoszi Aphrodité iránt, amely a szobrászatban az első jegyzett női akt volt és amely a kis-ázsiai városban vert pénzeket is ékesítette.
A Louvre kiállításának bejáratánál a Belvedere-i Vénusz néven Rómából ismert szobor egy reneszánsz bronzmásolata emlékeztet erre az alkotása, mivel - hangsúlyozta Pasquier - ilyen lehetett Praxitelész híres szobra is. Az istennő fejét kissé oldalra hajtva, jobb kezével szemérmesen eltakarja ölét.
A görög szobrászatból ugyanis szinte semmi nem maradt közvetlenül az utókorra, csak az ókori rómaiak lelkesedése őrizte meg: ők ugyanis számos másolatot készítettek a görög szobrokról és ennek köszönhetően lehet tudni, milyenek voltak ezek az alkotások.
A Louvre kiállításán Európa számos országából, így Görögországból is érkezett remekművek - római kori másolatok, antik rajzok és 16-19. századi művek idézik a görög mestert, akinek művészete az egész utókorra kisugárzott, de csak ebben a visszfényben maradt meg. Azazhogy a Louvre-ban látható két helyen is a jelölés: készítette Praxitelész, bizonyítva, hogy a szobrász valóban létezett. Csakhogy a művész neve két olyan talapzaton olvasható, amelyen ...nem maradt szobor. Némely kutató egy meglehetősen rossz állapotban lévő fejet ugyan Praxitelész eredeti művének tart, ám ennek ellentmond, hogy a szobor arckifejezése nem felel meg a Praxitelész harmonikus művészetéről kialakult képnek.
Látható a kiállításon a Gyíkölő Apolló című mű is, amelynek bronz eredetijét részletesen leírta Plinius: egy a sok másolat közül, amely azóta készült. A Louvre bemutat több Praxitelész-hamisítványt is, köztük egy olyat, amellyel "Richelieu bíborost is becsapták".
kiállítás leghíresebb darabja azonban éppen az, amely nincs ott: Görögország ugyanis nem adta kölcsön a Maratoni fiú vagy Maratoni ephebosz néven ismert, Praxitelész korában született bronzszobrot, amelyet a Louvre a kiállítás fő látványosságának szánt, és a visszautasítás kisebb diplomáciai incidenssé vált. Athén a szobor "sérülékenységére" hivatkozva utasította el, hogy féltett kincsétől akár rövid időre is megváljon, Párizs szerint azonban kezdetben nem jelezte fenntartásait, csak február 5-én jelentette be egy faxban, hogy az előkelő görög ifjú - ezt jelenti az ephebosz szó - nem utazhat.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap