Nem lesz látogatható a középkori szegedi vár
2007. március 16. 11:00
Befejeződött a szegedi vár északnyugati saroktornyának régészeti feltárása, a maradványokat azonban a közeljövőben biztosan nem láthatja a közönség.
Korábban
Az egykori torony falaiból a feltárás során egy-másfél méter magas szakaszok, a gyilokjárók - vagyis a várfal koronáján végigfutó, mellvédes védőfolyosó - alapjai és egy lőrés vált láthatóvá. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség leendő székházának pincéjében, az épület felújítása során talált régészeti leleteket a közeljövőben azonban nem láthatja a közönség - közölte a szakember.
A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei is. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, hisz lényegében az ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.
Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított. A 18. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala. A várost sújtó 1879-es nagy árvíz után két évvel az erődítményt szinte teljesen elbontották.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap