Gőzhajókat keresnek a floridai folyók mélyén

Amikor az eső már nem hordja a Suwannee sötét vizét a forrásokhoz, jól láthatók egy hajótest maradványai, és egy tengerész csontjai. Ám még mindig rejtély övezi az elsüllyedt roncsokat, mert még nem tudják biztosan, hogy valóban a Madisont rejtik-e. Richard Haiduven régész 2003-ban már alaposan megvizsgálta a roncsokat, és megállapította, hogy azok egy 27 méter hosszú hajótól származnak. A Madison azonban 38 méteres volt. Ez persze még nem feltétlen bizonyítja, hogy a hajó nem a Madison gőzös, hiszen a hajófar egy része hiányzik, és ezzel magyarázható, hogy a roncsok mérete rövidebb a vártnál.

Persze nem könnyű azonosítani az olyan roncsokat, amelyek évtizedekig feküdtek a víz mélyén. A víz ugyanis szép lassan kitörli a hajó azonosításához szükséges nyomokat. "A roncsok az idő folyamán beolvadnak a környezetükbe. Gyakran igen nehéz azonosítani őket" - mondja Roger Smith, floridai mélytengeri régész.

A Madison sok más gőzössel együtt a Suwannee folyón közlekedett, amelyet 1851-ben Stephen C. Foster zeneszerző tett híressé a háború előtti Délről írt zenés darabjával. A 19. században az itt közlekedő gőzösök leveleket, élelmet és néhány luxuscikket szállítottak az erdők mélyén élőknek. "Nem voltak autóik, így nem tudtak hetente bemenni a 25 km-re fekvő Lake Citybe vásárolni, ahogy én teszem. Meg kellett várniuk ezeket a gőzösöket. Amikor a hajó kikötött, az emberek boldogok voltak, mert eladhatták, amit termeltek, és olyasmit vásárolhattak, amire szükségük volt" - mondja Amy Conyers, a Troy Springs State Park egyik erdőőre. A Madison James M. Tucker tulajdona volt, aki fontos szereplője volt a Suwannee folyó életének: neki tulajdonítják a folyami közlekedés megindítását a White Springs-hez.

Amikor 1861-ben elkezdődött az amerikai polgárháború, az Unió haditengerészete blokád alá vette a déli kikötőket, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a deli folyókon történő közlekedést. 1863-ban a harcok már Suwannee közelében folytak, ezért Tucker úgy döntött, hogy elsüllyeszti hajóját, hogy az ne kerüljön az északiak kezébe. A legenda szerint néhány helyi lakos arra kérte Tuckert, hogy hadd vigyenek még el egy rakomány gabonát vele. Tucker beleegyezett a kérésbe, de arra utasította Davist, Caldwellt és Wardot, hogy az út után süllyesszék el a hajót Troy Springs-nél. Ők bekormányozták a lapátkerekű gőzöst a forráshoz, és kihúzták az alján lévő csapokat, így a jármű lassan a víz fenekére süllyedt. Ezután elhagyták Floridát, és csatlakoztak a virginiai konföderációs gyalogsághoz.

A háború után Tucker valószínűleg ki akarta emelni a hajót a folyóból, de 1865-ben, a harcok végeztével, a nincstelenek elhordták az ott talált gépeket és deszkákat. "Az embereknek szükségük volt a hajón lévő holmira. Így amikor Tucker visszatért, már nem sok mindent talált" - mondta Conyers. Haiduven is úgy gondolja, hogy a Troy Springsnél lévő hajót szándékosan süllyesztették el, mert az aljáról kiszedték a csavarokat. De hogy tényleg a Madisonról van-e szó, az még nem sikerült bebizonyítani.

A régészek eddig tíz gőzhajó roncsait találták meg a Suwannee folyóban, és ezek közül háromhoz már a búvárok is hozzáférhetnek. A Troy Springsnél lévő roncsokon kívül a búvárok megnézhetik még a torkolat közelében fekvő David Yulee maradványait, valamint a jó állapotban megmaradt utolsó gőzhajó, a City of Hawkinsville darabjait. Smith szerint a hajókat jelenleg "nem látogatják túl gyakran", ez azonban valószínűleg hamarosan megváltozhat, hiszen a látogatók száma alig egy év alatt megduplázódott a térségben.