Kétszáz műtárggyal érkezik Dzsingisz kán Budapestre
2007. február 14. 15:00
Kétszáz műtárgy szerepel majd a mongol világhódító, Dzsingisz kán örökségét és korát bemutató budapesti tárlaton.
Korábban
Beszámolt arról is, hogy a budapesti tárlat külön kiállítási résszel egészül ki, amely Magyarországot mutatja be a tatárjárás idejéből, de az elmúlt években talált régészeti leleteket is felvonultatja. Ez utóbbi válogatás a tárlat szeptemberi zárása után vidéki múzeumokban lesz látható. A csaknem 120 millió forintba kerülő kiállítás állami forrásból valósul meg és várhatóan százezernél több látogatót vonz majd a Magyar Nemzeti Múzeumba - tette hozzá Schneider Márta.
A szakállamtitkár tájékoztatása szerint a tárlat a 12. századtól kezdve mutatja be a mongolok történetét, egyebek mellett vándorlásukat, az oszmán birodalommal folytatott harcukat, a mongolok és a buddhizmus kapcsolatát, egészen a 20. század elejéig. A kiállítást Isztambulon kívül Bonnban, Münchenben és az ausztriai Schallaburgban is láthatta a közönség. Schneider Márta elmondta: megbeszélést folytattak Törökországban arról is, hogy az Európa kulturális fővárosa 2010 program keretében magyarországi török emlékeket mutatnak be Isztambulban; a kiállítás Magyarországon is látható lesz.
A kánt Mongóliában nemzeti hősként tisztelik, a buddhista egyház a megvilágosodottak, vagyis a bódhiszattvák között tartja számon. Tavaly, a mongol birodalom alapításának 800. évfordulóján nagyszabású állami ünnepségeken emlékeztek rá. Nacagín Bagabandi mongol elnök 2005-ben, budapesti látogatása alkalmával jelentette be: támogatja Mádl Ferenc akkori magyar államfő kérését, hogy a mongol államiság évfordulójához kapcsolódó Dzsingisz kán-kiállítás Magyarországra is eljusson.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Antonescu teljesen el akarta tüntetni a zsidóságot Romániából
- Egész életét az elesettek megsegítésének szentelte Sztehlo Gábor
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap