Ókori gyermekábrázolások a Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán

A tárlat első részének központi témája a női termékenység, amelyre az itáliai félsziget népei mint különleges adományra tekintettek, mivel a társadalom fennmaradásának és fejlődésének zálogát jelentette. Elsősorban Közép- és Dél-Itáliában számos szentélyt emeltek a születés és tágabb értelemben a gyermekek védelmezőiként is tisztelt feleség- és anyaistennőknek. Két, a Pratica di Mare-i szentélyből származó terrakotta szoborlelet példázza az i.e. 4. század második fele és az i.e. 3. század első évtizedei közötti időszak különféle gyermekábrázolásait; míg a Capuában talált, tufából készült Mater Matuta szobor, mely egy trónuson ülő anyát ábrázol karjában két gyermekkel, az anya-szerep hősies mivoltát hangsúlyozza.

A kiállítás második részének fő tematikáját a legkisebb gyermekek játékkal és tanulással teli élete alkotja. A serdülő ifjak nevelése a sokoldalú szellemi és fizikai fejlődésre helyezte a hangsúlyt, így a stratégiai játékok (a diószemekkel való játék, a karikahajtás, a kockavetés) során a gyermekek értelmi képességét fejlesztették.  Bizonyos, olykor veszélyes kikapcsolódási formák (viadalok, vadászatok) pedig a fizikai erőt tették próbára. A korszakot a római kori művészet két remeke illusztrálja: egy színpadi álarcot tartó fiúcskát ábrázoló szobor a Capitoliumi Múzeumból, valamint a csörgődob hangjára táncot lejtő ifjú szatír, aki tánc közben hátrafordul, és a farkát nézi - ez a szobor a Palatinus Antiquariumából való.

A kiállítás harmadik és egyben befejező részéből (A felnőttkor küszöbén) nem hiányozhatott a római kori gazdag portréművészet néhány darabja. A szobrok olyan ifjakat ábrázolnak, akikre felnőtt korukban fontos társadalmi szerep várt. A kiállításon szerepel többek között egy szép fejábrázolás a késő augustusi vagy tiberiusi korból, a Római Nemzeti Múzeum gyűjteményéből, valamint az ún. Veleiai ifjú Nero kis szobra, melyet a pármai Régészeti Múzeumban őriznek. A fiúcska tunikát és togát visel, a nyakában lógó nagy bulla teszi nyilvánvalóvá, hogy még gyermekről van szó.

A római gyerekkor sajátosságai

A látogatók azt is megtudhatják, hogy az ókori Rómában a nők a születés napján az újszülöttet az apa lába elé helyezték az elismerés jeléül: ha a férfi felemelte a kicsit, elismerte törvényes gyermekének, ha nem, megtagadta őt, és a gyermeknek teljes elhagyatottságban kellett leélnie életét, vagy az utcára tették. Néhány név, mint a Decimus és a Quintus a fiúgyermeknek a családfában elfoglalt helyére vonatkozott, mások, így a Manius (reggel született) és a Lucius (virradatkor született) a születés körülményeire utaltak.

A harmadik portré a római Palazzo Altempsből származó Ízisz-követő gyermeké - akinek kopaszra borotvált fején az egyetlen meghagyott hajfürt az egyiptomi Hórusz isten fürtjére utal - az antik világ gyermekeinek egy másik szerepét hangsúlyozza. Ők ugyanis remek közvetítőknek bizonyultak a felnőttek világa és a természetfeletti tartományok között, köszönhetően egyszerűségüknek, szexuális értelemben is vett tisztaságuknak, a felnőttekétől eltérő logikájuknak, s végső soron a hétköznapi valós létben elfoglalt marginális helyzetüknek.

A kiállítást egy fényképekből álló illusztrációkat tartalmazó tablósorozat teszi teljessé, mely hasznos és érdekes didaktikai kiegészítést kínál. A március 3-áig megtekinthető tárlat szervezésében a magyar és az olasz szaktárca, a két ország külügyminisztériuma, az olasz nagykövetség, valamint az Olasz Kultúrintézet vett részt.

A kiállítás látogatható: 2007.02.08. - 2007.03.09.