Jazz, a hidegháború titkos fegyvere

2007. február 8. 11:00

Az 1989-90-ben megbukott rendszerek kultúrpolitikusai évtizedeken át a nyugati imperializmus fellazító propagandájának eszközét látták a dzsesszben

Korábban

A CIA ügyködött Paszternak irodalmi Nobel-díján

Ausztrál újságíró segítette a kínai propagandát a koreai háborúban

Meghalt a Watergate-betörés szervezője

Hidegháborús lopakodó keresi a koreai atomkísérlet nyomait

Penny von Eschen, a Michigan állami egyetem történész professzora legújabb könyvében azt fejtette ki, hogy a dzsessz a lélektani hadviselés igencsak tudatosan használt fegyvere volt a hidegháború idején. Szerinte ugyanis Adam Clayton Powell afro-amerikai kongresszusi képviselő fejéből pattant ki az ötlet, hogy a dzsessz az amerikai életforma és a nyugati demokrácia népszerűsítésének kiváló eszköze lehet.

Von Eschen "Satchmo Blows Up The World - Jazz Ambassadors Play The Cold War" (Satchmo szétfújja a világrendet - A dzsessz nagyjai a hidegháborúban) című kötete szerint a haarlemi képviselő 1955-ben javasolta, hogy a szovjet civilizáció felsőbbrendűségét hirdető Bolsoj Balett, vagy éppen a kiváló orosz muzsikusok, például David Oistrach hegedűművésszel szemben a legeredetibb amerikai kulturális formát, a dzsesszzenét kellene hadrendbe állítani a világrendszerek kultúrharcában.

A kormány rögtön fel is karolta az ötletet, és a műfaj élő klasszikusainak állami pénzen szerveztek turnékat a vasfüggöny mögé - így adott koncertet például Satchmo, azaz Louis Amstrong 1965-ben a dugig megtelt budapesti Népstadionban -, illetve a harmadik világban, a gyarmati uralom alól felszabadult országokban, amelyeket mindkét szuperhatalom igyekezett a maga oldalára állítani. A CIA felügyelete alatt működő rádióállomások, az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió is hasonló megfontolásból sugároztak szinte állandóan a korabeli magyar szóhasználat szerint "modern tánczenét", azaz dzsesszt.

A hatás nem is maradt el: Penny von Eschen, az afro-amerikai kultúra szakértője szerint az Amerika Hangja dzsesszműsorait legalább 30 millióan hallgatták, aminek egészen furcsa következményei is voltak: Dave Brubeck zongorista-zeneszerző például elképedve tapasztalta szovjet koncertkörútja során, hogy mindenki a műsorvezető, Willis Conover hanghordozását utánozza.

Miközben a jellemzően afro-amerikai dzsessz-sztárok Kelet-Európában, a Szovjetunióban vagy a harmadik világban koncerteztek, otthon még korántsem ért véget a polgárjogi mozgalom az afro-amerikaiak egyenjogúságért. A zenészek a Der Spiegel című német hírmagazin internetes kiadásában kedden megjelent könyvismertetés szerint így sajátos kétfrontos harcra kényszerültek: a vasfüggöny túloldalán az amerikai kultúra nagyságát hirdették, hazájukban pedig az afro-amerikaiak jogaiért küzdöttek.

Amint Dizzy Gillespie, a legendás trombitás mondta: "Szívesen képviselem Amerikát, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyetértenék a hivatalos Amerika rasszista politikájával."

(Múlt-kor/MTI)