Megújult a nyírbátori Báthori-várkastély
2007. február 8. 08:00
Az Európai Unió Phare programja mintegy 1 milliárd forintos támogatásával újították fel az egykori Báthori-család nyírbátori várkastélyát, a református templomkertet, és a hozzávezető utakat.
Korábban
A 15. és a 16. században épült várkastélyt a kutatások során feltárt adatok alapján újították fel, és a finomszemcsés homlokzati rendszer alkalmazásával idézték meg a történelmet.
A földszint három boltozott helyiségében kiállítótermeket rendeztek be, helyreállították a valamikori lakomatermet, illetve a lakóhelyiségeket. A tetőtérben reprezentatív, 150 személyes konferenciatermet hoztak létre.
A várkastély északnyugati szárnyához tartozó épületének felújítása során a tervezők, műemlékvédők és szigetelési szakemberek meggyőző példáját adták annak, milyen módon tehetnek eleget a legszigorúbb műemlékvédelmi elveknek, előírásoknak és etikai normának.
A régi épületből korábban csak a kétszintű pincerendszer és a hat méteres tartófalazat maradt meg leromlott állapotban. Mivel a mérnököknek egyszerre kellett gondoskodniuk a régi, és a nedvesedés miatt ásványi anyagokkal erősen telített falak sómentesítéséről, a falazat lélegzésének biztosításáról, a további állagmegóvásról, az esztétikus és korhű látványról, nagy körültekintéssel kellett kiválasztaniuk a vakolóanyagot.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.