Historizmus a vásznakon: 90 éve halt meg Madarász Viktor

Az elfeledett művész

Madarász festészete egyre inkább a történelem illusztrálásában merült ki stílusa akadémikus lett - színpadszerű jelenetekkel, pszichikai patronokkal pótolva a művészi intenciót, keverve a klasszika és romantika megoldásait.

Külföldi sikereiről a hazai közvélemény is rendszeresen értesült, 1870-es hazatérésekor mégis szinte általános fanyalgás fogadta. Az 1867-es kiegyezés után ugyanis megváltozott a festészet témaköre és irányvonala, a forradalmi hangú, osztrákellenes piktúra kiment a divatból. A kor hivatalos festője Benczúr Gyula lett, akivel szemben Madarász egy történeti képpályázaton, Bethlen Gábor tudósai körében című vázlatával alulmaradt.

A kudarc miatt elkedvetlenedett, egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, s egyre több támadás is érte. Ekkoriban már fáradt műveket festett - Zápolya Izabella, az Ónodi országgyűlés, Petőfi halála, igaz utóbbi igen népszerű volt, rengeteg nyomat készült belőle. Legjobb ekkori alkotásai portrék: felesége és Izsó Miklós arcképe. 1880-ban szakított az alkotással, s az apja után rá maradt fémáru-kereskedésből próbált megélni, cége azonban hozzáértés híján 1902-re csődbe ment. Ezután újra festeni kezdett, ám a régi sikert többé nem érte el. 1917-ben hunyt el Budapesten.

Madarász Viktor, a nemzeti romantikus festészet legnagyobb mestere a magyar múlt megjelentésével hazafias célokat akart szolgálni. Felismerte a francia művészet jelentőségét, ám annak csak második vonalát becsülte. Festészete a XIX. század második felének európai művészetéhez képest nem, de az akkori magyar viszonyokhoz képest nagyon is korszerűnek mondható. Ez a festészet kénytelen sokat feladni önmagából, festőiségéből, az irodalmi, színházi eszközök kedvéért, de az akkori magyar szemnek, a képpel, színnel, kompozícióval akkor barátkozó magyar közönségnek így volt festői és befogadható.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)

1. Szabadságharcos élményeit vetítette át a régmúltra
2. Az elfeledett művész