Polgárháborútól tartott a brit kormány az ír zavargások idején
2007. január 10. 12:30
1976-ban a brit és az ír kormányzat egyaránt attól tartott, hogy a lojalisták egyoldalúan próbálják meg kikiáltani az északír függetlenséget, ami vérfürdőt eredményezhet.
Korábban
Apokaliptikus vérfürdőtől rettegtek
A titkosítás feloldása után az Angol Állami Levéltár (National Archives) honlapján is megtekinthető iratok között a kutatók egy olyan különös jegyzetet találtak, amelyben Harold Wilson brit miniszterelnök kifejti Észak-Írországgal kapcsolatos félelmeit. `Nem vállalhatunk felelősséget a jogrend felállítására egy olyan tartományban, amely lábbal tiporta a brit jogrend megalapozott tételeit. Lehet, hogy ránk fogják erőltetni az elszakadást. Az ebben a jegyzetben felvázolt apokaliszishez hasonló helyzet ijesztő kilátásokkal fenyeget elsősorban Észak-Írország számára - és különösen mindkét vallási közösség józan többsége számára` - írta Wilson.
A függetlenség kinyilvánítása a királynőt is "különösen kellemetlen" helyzetbe hozná, mivel felvetné azt a kérdést, meg tudja-e őrizni a tartomány szuverenitását. Wilson szerint csak egy előnye lenne annak, hogy a lojalisták kikiáltják a függetlenséget: a brit kormánynak nem kellene több támogatást nyújtania Észak-Írországnak, vagy "megszűnne az a rendezetlen pénzügyi helyzet, amelyet az adófizetők rovására tartottunk fenn, hogy Ulster lakosságának foglalkoztatását és szociális ellátását biztosítsuk".
Míg azonban a Downing Street 10. alatt az apokaliptikus erőszakról szóló feljegyzés készült, az ír kormány azt állította, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy London támogatja a függetlenség ügyét, mint a zavargások lezárásának hosszú távú megoldását. Az ír külügyminisztérium egy tisztségviselője által írt dokumentumban a következők olvashatók: "Mértékadó bizonyítékkal rendelkezünk arról, hogy jelenleg - különösen paramilitáris körökben - élénk viták folynak a függetlenség kérdéséről, mint végső megoldásról Észak-Írország számára... Arról is vannak bizonyítékaink, hogy a brit kormány bátorítja ezeket a függetlenségről szóló vitákat, és üdvözölné az északír probléma ilyetén megoldását."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap