Elárverezik a Kék Duna partitúráját
2007. január 4. 16:00
A gazdag hagyományokkal rendelkező Wiener Männergesang-Verein 140 esztendő eltelte után el akarja árverezni a Johann Strauss komponálta világhírű Kék Duna keringő eredeti partitúráját.
Korábban
Az együttes énekesei remélik, hogy akár több mint egymillió euró bevételre is szert tesznek ennek az osztrák `nemzeti vagyonnak` az elárverezéséből, amivel egyszer s mindenkorra megszűnhetnek anyagi gondjaik.
A Kék Dunát Johann Strauss (1825-1899) eredetileg kóruskeringőnek komponálta 1867-ben egy Dianabadban megrendezett dalestre, s a kottát az 1843-ban alapított kórusnak ajándékozta. Kezdetben a keringő távolról sem volt sikeres. Az áttörés csak azután következett be, hogy előadták az 1867. évi párizsi világkiállításon.
A szám tragikus hírnévre tett szert a Lusitania óceánjáró katasztrófája révén. Az első osztály éttermében a hajó zenekara a Kék Duna keringőt játszotta az utolsó ebéd alatt. A Lusitaniát 1915. május 7-én az ír partok előtt megtorpedózta és elsüllyesztette egy német tengeralattjáró.
Ma ez egyike Ausztria legnépszerűbb zeneszámainak, amelyet az alpesi köztársaság számos polgára titokban nemzeti himnuszként tisztel. A világszerte hallgatott bécsi újévi koncertek állandó műsorszáma, amely a Bécsi Filharmonikusok előadásában szilveszterkor, éjfélkor is elhangzik.
Az árverésen befolyó összegből alapítványt szándékozik létrehozni a férfikórus egyesülete, hogy annak kamataiból fedezhesse a folyó kiadásokat. Mivel azonban fennáll a veszély, hogy az eredeti partitúra elvész Ausztria számára, Andreas Mailath-Pokorny bécsi kulturális tanácsos közölte: megvizsgálják az együttes anyagi helyzetét, mert az osztrák kormányzat eddig nem dotálta az egyesületet.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap