60 éves a Leuveni Egyetem magyar kolllégiuma
2006. november 22. 15:00
Csaknem hatvan éve működik a Collegium Hungaricum (CH) az 1425-ben alapított Leuveni Katolikus Egyetem közelében, ahol Habsburg Mária házikáplánjának személyében már az 1540-es években is tanult magyar diák.
Korábban
Juhász Gergely, a CH igazgatója az MTI-nek elmondta: a katolikus szó sem az oktatás, sem a hallgatók szempontjából nem jelent vallási elkötelezettséget. Jelenleg 70 magyar dolgozik vagy tanul az intézményben, ahol a tandíj 500 euró, azaz csaknem 135 ezer forint egy évre. A kutatók mellett doktoranduszok, filozófusok, irodalmárok, történészek, orvosok és zenetörténészek is hallgatnak angol nyelvű előadásokat. A kollégiumban jelenleg 16 szoba és két vendégszoba várja a diákokat, akik általában 3-5 hónapra érkeznek; egy hallgató évek óta lakójuk, ő a doktoriján dolgozik.
A CH-ot 1948-ban, a II. világháború után Magyarországról menekülő egyetemisták hívták életre; Belgiumba érkezve kibéreltek egy épületet, ahol vagyonközösséget épülő tanulóközösséget alapítottak. A kollégiumot akkoriban még Cardinale Mindszenty-nek hívták,ugyanis a bíboros nevét az egész nyugati sajtó ismerte. Egy évvel később átköltöztek a diákszállónak ma is otthont adó épületbe.
Innen az 1956/57-es tanévben átmenetileg el kellett költözni, mert a kollégium túl szűknek bizonyult a forradalom után emigráló és az egyetemre beiratkozott 208 magyar hallgató számára. A leuveni iskola akkor rendelkezésükre bocsátotta az intézmény egyik legrégebbi épületét, a Sólyom Kollégiumot, ahol 1961-ig vendégeskedtek. A kollégium, amelyet 1953-tól 1998-ig Muzslay István vezetett, a Magyar Jezsuiták tulajdonában van, tőlük 1998 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bérli.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap