Film készült a váci múmiákról
2006. november 20. 16:00
A Magyar Televízió 2-es csatornáján december 6-án 18 órától vetítik az 1994-ben Vácon megtalált múmiák kutatásáról szóló, Időutazók - a váci múmiák ajándéka című dokumentumfilmet
Korábban
Pap Ildikó, antropológus, a kutatócsoport vezetője az MTI-nek elmondta, hogy bár több mint 10 éve folynak vizsgálatok, de a kutatásoknak még mindig csak az elején tartanak a szakemberek. A munkában antropológusok, patológusok, radiológusok, mikrobiológusok és igazságügyi orvosok vesznek részt.
A váci múmiák DNS-vizsgálatának eredményeiből az is kiderült, hogy az elhunytak mintegy 70 százaléka tbc-s volt, de nem ebben a betegségben haltak meg mindannyian. A kutatók azt is sikerült kimutatni, hogy milyen volt a betegséget okozó baktérium 200 évvel ezelőtt.
A Magyar Televízió 50 perces dokumentumfilmje egy éven át kísérte figyelemmel a több tudományterületet érintő, interdiszciplináris kutatások egy szeletét. A filmben például arcrekonstrukció segítségével mutatják be, hogyan nézhettek ki a 18. század elején élt váci emberek. A módszerrel olyan köztiszteletben álló emberek arcát elevenítették meg, akik valaha jelentős szerepet játszottak a kisváros életében, mint például Fischer Antal borbély-sebész, Würth Ferenc kanonok, vagy Simon Antal pap-tanár.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap