Az Antarktisz hómezőinek megnyitására emlékeztek
2006. november 20. 11:45
1956. október 31-én, helyi idő szerint reggel fél kilenckor szállt le az első repülőgép az Antarktisz jégtábláira.
Korábban
Fagyos fogadtatásban részesültek
A Déli-sarkon található Amundsen-Scott Állomáson (USA) csillagászok kémlelik bonyolult távcsöveikkel a világűrt, a világ egyik legérzékenyebb szeizmikus állomásán tudósok figyelik a földrengések okozta rezgéseket, illetve a Föld legtisztább levegőjén keresztül a légköri kémiát tanulmányozzák. Mindezt egy kis repülőgép tette lehetővé, amely ötven évvel ezelőtt, 1956. október 31-én szállt le az Antarktisz egyik jégtáblájára.
Az Antarktisz felett elsőként Richard E. Byrd repült át 1929-ben, majd mások is követték a példáját, de egyikük sem kísérelte meg a leszállást. Senki nem tudta ugyanis, hogy milyen nehézségek várnak rá a sarkvidéken. 1956-ban érkezett meg az Egyesült Államok haditengerészetének R4D típusú gépe Conrad "Gus" Shinn parancsnok vezetésével, aki gépét az év híres slágeréről nevezte Que Sera Sera-nak. A repülőgép leszállása után a motort nem állították le, hogy elkerüljék a fagyást (ezt még ma is így csinálják), ezután George J. Dufek, a Deep Freeze műveleti parancsnoka és Douglas Cordiner pilóta kitűzték az amerikai lobogót. 49 percnyi ott tartózkodás és egy kockázatos felszállás után, amelyet az is nehezített, hogy a gép talpa beleakadt a jégbe, a három férfi visszatért a ma McMurdo állomásnak nevezett bázisra, ahol az NSF azóta logisztikai központot hozott létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.