Levélben védte az 56-os forradalmat az angol írónő
2006. november 8. 16:00
Doris Lessing angol írónő 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a magyar forradalom ügyéről.
Korábban
Az írónő 1956-ban |
Az 1919-ben Iránban született és Rhodéziában felnőtt írónő mindvégig az elnyomott népek és nemzetiségek szószólójaként lépett fel. 1949 óta élt Londonban, regényeit, rövid történeteit realisztikus stílusban írta, éles társadalombírálattal, illetve a kolonialista, rasszista megnyilvánulások elítélésével összekötve. Már első regényciklusa, a "The children of violence" (Az erőszak gyermekei) is ezt a felfogást tükrözte.
Az írónő már fiatalon elkötelezte magát a Kommunista Pártnak, s természetesen őszinte, baráti érzelmeket táplált a szovjet kommunisták, a szovjet nép iránt. Lelkes propagálója volt a brit-szovjet kapcsolatok megjavításának is. A magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont, számos nyugati kommunista értelmiségihez hasonlóan, őbenne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. A szovjet beavatkozás hatására kilépett a kommunista pártból.
Levelének természetesen Moszkvában nem volt foganatja. Polevoj azonban lefordította azt, és 1957. február 6-án elküldte az SZKP Központi Bizottságának. A levél szövegét csak közel negyven évvel később, az Isztrocseszkij Arhív 1995. évi első számából ismerhette meg az orosz közvélemény.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap