A sárga kölyöktől Pókemberig: 110 éves a modern képregény
2006. október 18. 10:15
1896. október 18-án Richard Felton Outcault amerikai rajzoló életre hívott egy sárgaruhás figurát. A `Yellow Kid` még csak két-három kockából álló történet volt, amely egy hírmagazin egyhangúságának megtörésére szolgált, azonban a siker miatt a képregény hamarosan önálló képzőművészeti ággá vált.
Korábban
A hastingsi csatától kicsi Nemoig
Outcault a magyar származású sajtómágnás, Joseph Pulitzer `A Világ` című lapjánál dolgozott, s már 1895-ben megpróbálta humoros félhasábos illusztrációkkal növelni a hétvégi kiadás olvasótáborát. Ő illesztett először buborékot a szereplők szájához, benne azok gondolataival, szavaival. Az első fekete-fehér kiadás után sárga színnyomtatással kísérletezett, így született meg a mindig kalandra kész csúnyácska, foghíjas kopasz ördögfióka. Outcault képtörténetei, az úgynevezett képsorok, általában három-öt képből álló, csattanóval végződő történetek voltak. Innen ered a műfaj angol elnevezése: a comics a kis történetek humoros, vicces voltára utal.
Akciódús kalandok 1066-ból |
A "sárga kölyök" |
A nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően Rudolf Dirks "A Katzenjammer Kölyök" sorozata jelent meg először négy-szín nyomásban, 1897. december 12-ikén, a Journal of America oldalain. A képregény sorsa ezzel eldőlt: újságok egész sora kezdte ostromolni a rajzolókat minden elképzelhető témájú és hosszúságú képsor megalkotásáért. A legfőbb alkotóelem továbbra is a humor maradt. Winsor McCay a New York Heraldban 1905-1911 között közölte a Kicsi Nemo Álomországban történetét, amelyben a szórakoztatáson kívül új elbeszélő kifejezésmód lehetőségeit is látta. A kis Nemo és barátainak álomutazása a korábbiaktól eltérően nem fejeződött be egyetlen számban, hanem folytatásokban jelent meg több héten át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap