Megszületett Tormay Cecile író
2004. szeptember 13. 12:06
Első novellásköteteit 1911-ben követte az Emberek a kövek között című regénye, amely külföldön is nagy elismerést vívott ki: a kötet megjelent angol, német, majd francia fordításban is több kiadásban. (Később megfilmesítették a regényt Fényes Alice főszereplésével.) Az 1914-ben megjelent Régi ház című nemzedékváltó családregény még népszerűbbé tette, s megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Péczely- díját. A Tanácsköztársaság átélt borzalmait a Bujdosó könyve című naplóregényében írta meg (1920), s ez okozta, hogy a szocializmus évtizedeiben műveit nem adták ki. 1922-ben létrehozta a Napkelet című folyóiratot, amelybe az első világháború után induló új nemzedék írt. 1934-ben trilógiába kezdett Az ősi küldött címmel, ezt azonban már Kállay Miklós fejezte be. Mátraházán hunyt el 1937. április 2-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Egy dühös szóváltás vetett véget az operaénekes Mario Lanza amerikai karrierjének tegnap
- A közeli kocsmákból érkező sört fogyasztotta az előadások alatt a Globe közönsége tegnap
- Kiváló művész, de nehéz ember volt Gustaf Gründgens, Mephisto ihletője tegnap
- Egész évben változatos sportok helyszínéül szolgált a régi Városliget tegnap
- Az évszázad összecsapásának bizonyult az oszmánok elleni lepantói ütközet tegnap
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény tegnap
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása tegnap
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet tegnap