Tudja Ön, kicsoda Kucsera elvtárs?

Háy Gyula

1956 őszére az Irodalmi Újság az ország legkeresettebb sajtóterméke lett. Nem csoda, hiszen a hatalom képviselőit támadó írások jelentek meg benne, ami az azt megelőző években elképzelhetetlen volt. A cikkeket többnyire azok a kommunisták írták, akik addigra már kiábrándultak a pártállami diktatúrából, és a szocializmus demokratizálása érdekében vitriolos stílusban leplezték le a hatalom gyakorlásához hozzászokott, elembertelenedett bürokratákat.

Az október 6-ai szám, amely Rajk Lászlóék újratemetése napján jelent meg, különösen felborzolta a közvéleményt: az elégedetlenkedőket felvillanyozta, reménnyel töltötte el, a magukat találva érző párt- és állami tisztségviselőket pedig felháborította. A Háy-cikkben tollhegyre tűzött Kucsera elvtárs a felfuvalkodott hivatalnokok, a "kucserák" szimbóluma lett. Háy Gyulát többek között ezért a cikkéért ítélték hat év börtönbüntetésre a "nagy íróperben", amelyet Déry Tibor és három írótársa - az említetteken kívül Zelk Zoltán és Tardos Tibor - ellen indítottak 1957-ben.

"Kucsera elvtársat valóban nem szeretem. Megvan rá az okom. Aminthogy ő sem szeret engem. És neki is megvan erre az oka. Ezzel szemben határozottan rokonszenvezek Takács elvtárssal; Nemere elvtársnőt is igen sokra tartom. És Takács mégis azzal szólított meg tegnap: "Mondd, miért utálsz te bennünket olyan feneketlenül?" Nemeréné pedig messziről mutatott a kislányának: "Látod, Juditka, ez az a bácsi, akinek pikkje van ránk." - Miért "ránk"? Hogyhogy "bennünket"? - kérdem én. "Bennünket: funkcionáriusokat", "ránk: funkcionáriusokra" - így hangzik a válasz. És mind a ketten hozzáteszik a magyarázatot: "Nem kellett volna úgy megtámadnod Kucsera elvtársat."

De hiszen én Kucsera elvtársat éppen olyan tulajdonságai miatt támadtam, amelyek őt leginkább megkülönböztetik Takácstól vagy Nemerénétől. Amikor megmondtam, miben rossz Kucsera Dezső, egyben azt is megmondtam, miben jó Takács Jóska vagy Nemere Lujza. Mégis ezek ketten minden alkalmat megragadnak, hogy megsértődjenek a harmadik nevében, és semmi áron nem akarnak lemondani arról a vélt jogukról, hogy következetesen vétsenek az "akinek nem inge, ne vegye magára" bölcs elve ellen.

"Ti, írók, folytonosan piszkáljátok a funkcionáriusokat" - mondják sértődötten. De amikor ezredszer és ezeregyedszer megismételjük, ami a szavainkból úgyis réges-rég érthető, hogy ti. mi a rossz funkcionáriusokat támadjuk, éppen mert meg akarjuk őket különböztetni, el akarjuk őket választani a jóktól, akkor megmerevedik az arcuk, süketté válik a fülük, mintha nem kérnének ebből a megkülönböztetésből.

Olykor Takács is, Nemeréné is hosszú magyarázatba fog, kifejti, hogy funkcionáriusok nélkül nincs se állami, se pártélet, hogy funkcionáriusok ezrei tiszteletre méltó munkát végeznek, hogy a funkcionáriusüldözés anarchiához vezet, egyszóval megmagyarázzák nekünk mindazt, amit mi magunk írtunk vagy mondtunk egy nappal azelőtt, csak éppen hogy ők az összes funkcionárius védelmében mondják ugyanazt, amit mi a jó funkcionáriusok érdekében mondtunk. És az egészből valahogy, eléggé elrejtve, kiérzik ez a bizonyára bennük sem egészen megformálódó gondolat: "Jó, jó, persze hogy vannak rossz funkcionáriusok is, de mi közötök ehhez nektek? Ez a mi belső ügyünk."
Így hát Takáccsal és Nemerével folytatott vitám ez idő szerint holtponton van. Én jó funkcionáriusokat szeretnék, ők pedig magukat a Kucserákkal egy fazékba dobva védik a "mundér becsületét". Ez a jelenség annyira feltűnő, hogy nem lehet véletlen. És én bele se merek fogni annak az elmondásába, hogy miért nem szeretem Kucsera elvtársat, mielőtt végig nem gondoltam: mi okból fogja a szavamat ez a két másik, rokonszenves funkcionárius is esetleg magára venni.

Az egyik, de talán a legkevésbé fontos ok az lesz, hogy a jó funkcionárius sem angyal, a kucserai jellemvonások, csekély mértékben ugyan, de benne is megvannak, és ezek rezonálnak, amikor Kucserát éri a kritika. A másik, már erősebb ok, hogy - amint a flotta sebességét a leglassúbb hajóegység szerint kell számítani - a hivatal munkamódszerét, teljesítőképességét sem a legjobb Takács, a legemberségesebb Nemeréné, hanem a bürokrata Kucsera határozza meg. Így hát a Kucserát illető kritika akarva-akaratlan az egész hivatalt, sőt az egész hivatali világot éri, ebbe pedig a derék Jóska és a kedves Lujzika is beletartozik, hacsak lázadó eréllyel szembe nem fordul a saját bürokratikusan eltorzult funkciójával, amire bizony kevés ember képes, és ezek közül is még kevesebbnek sikerül. Egy példa a mindennapi életünkből: köztudomású, hogy a népművelési minisztérium számos funkcionáriusa akkor és csakis azzal végezne hasznos munkát, ha megszüntetné a saját funkcióját mint alapjában, elgondolásában hibás, kártékony fölösleget, amely az idők folyamán még további torzuláson is esett, sőt esik át."

Olvassa el a teljes cikket a Rubiconban!