910 éve: százezres keresztes sereg haladt át Magyaroszágon
2006. szeptember 20. 10:15
Szent László halála (1095. július 29.) után Könyves Kálmán lett az ország királya. Az új uralkodó rögtön komoly problémával szembesült: biztosítania kellett a Szentföld felszabadítására induló keresztesek átvonulásán az országon. Ez azonban nem ment összetűzések nélkül.
Korábban
II. Orbán pápa 1095 novemberének végén hirdette meg az első szent háborút a mohamedánok által elfoglalt bibliai helyek visszaszerzésére. 1096 folyamán a keresztes hadak több hullámban érkeztek Magyarország határaira, márciusban Kálmán Nincstelen Valter francia lovagjainak engedte meg az átkelést, de Zimonynál már kénytelen volt ezek egy részének rablásait fegyverrel megakadályozni.
Könyves Kálmán |
1096. szeptember 20-án Bouillon Gottfried lotharingiai herceg vezetésével keresztesek léptek Magyarország földjére. Kálmán király Sopronban személyesen fogadta a lovagokat, és a biztonságos áthaladás érdekében megállapodást kötött. A mintegy 100 ezer főnyi, fegyelmezett keresztes had nagy része rendben vonult be és ment át az országon, a csapat vezetői Kálmánt meglátogatták Pannonhalmán is. Akadt ugyan néhány kósza csapat, de ezekkel az uralkodó keményen leszámolt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.