Kínaiak kezében a klasszikus partizánfilm
2006. december 21. 10:15
A kínaiak újraforgatják a Valter védi Szarajevót (Valter brani Sarajevo) című legendás jugoszláv partizánfilmet - adta hírül a Kurir című szerb bulvárlap.
Korábban
A Boszniában 1972-ben forgatott II. világháborús filmet hatalmas sikerrel vetítették Kínában a 80-as években. Pekingi filmesek most elhatározták, hogy 35 év után ismét megcsinálják a filmet szerb színészekkel, csupán a rendező és a producer lesz kínai, mivel az eredeti jugoszláv alkotás rendezője, Hajrudin Krvavac és a forgatókönyvíró Djordje Lobovic már nem él.
A kínaiak viszont fölkérték már a híres Bata Zivojnovicot, aki annak idején nagy sikert aratott Valter szerepében, hogy rendezze el a szerzői jogokat, mert ismét számítanak a közreműködésére. A szerb filmszínész erre azt mondta, hogy "eltelt 35 év, Valtert bárki eljátszhatja, én már egyedül csak Valter nagyapja lehetnék."
A kultuszfilmmé lett jugoszláv alkotás Valterről, a szarajevói ellenállás titokzatos és karizmatikus vezetőjéről szól, aki csapatával mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy a német tankok és katonai terepjárók, akik üzemanyaghiány miatt a városban vesztegelnek, hozzájussanak a Görögországból érkező utánpótláshoz. Közben a nácik Szarajevóban akciót kezdenek Valter elfogására.
A Valter védi Szarajevót című film valamennyi szerb internetes portálon megtalálható, sőt DVD-n is árulják az eredeti verziót.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap