Újra népszerű a középkori alkímia
2006. szeptember 1. 11:00
Olaszországban egy római kiadó 30 kötetből álló sorozatot indított el az alkímia klasszikusairól, Franciaországban pedig a görög alkimisták írásait jelentetik meg. Ezeket a könyveket még Ázsiából és Dél-Amerikából is keresik, és sokakat azért érdekel a téma, mert történelmi személyiségek, államférfiak és egyházi vezetők is foglalkoztak vele - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Korábban
A modern kémia alapja
A világ minden részéről érkezett kutatók nemrég az amerikai Chemical Heritage Foundation kezdeményezésre háromnapos konferenciára jöttek össze Philadelphiában, amelynek témája az alkímia méltatása volt. Az egybegyűltek kijelentették, hogy az alkimistákat a többi kutatóval egyenlőnek kell tekinteni, nem azért, mintha sikerült volna nekik valaha is felfedezniük a bölcsek kövét, az örök ifjúság elixírét, vagy aranyat tudnának csinálni, hanem azért, mert a kémia gyökerei visszanyúlnak az alkímiáig.
Az alkimista laboratóriumában tette meg első lépéseit a kísérleti kémia, de még a gyógyszertan is. Paracelsus, a XVI. század nagy alkimistája nevéhez fűződik például a "Homunculus", az első kísérlet az élet laboratóriumi létrehozására.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap