Lassan kirajzolódik a gótikus épület alaprajza
2006. augusztus 28. 09:00
Hamarosan a középkori szegedi vártemplom teljes alaprajza láthatóvá válik - számolt be róla a Híradó. A hét éve tartó feltárás a végéhez közeledik. Az ország egyik legnagyobb gótikus épületét valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei és a templomot csaknem 50 évvel később emelték.
Még 1999-ben kezdték meg a szegedi vártemplom romjainak feltárását, a déli oldalkápolna alapjai, és felmenő falai már láthatóak. A feltehetően 1350 táján épült templom főhajóját a tervek szerint még az idén feltárják.
Már közel teljes alaprajzot kapunk a ma álló vármaradvány és a Stefánia útburkolat közötti területen. A következő évre az említett területnek negyed része marad feltárásra, ami azért nagyon érdekes, mert itt várható a templom Nyugati bejárata - mesélte a szegedi Móra Ferenc Múzeum vezetője.
Az már bizonyos, hogy a 18. században elpusztult gótikus építményt többször is átépítették, a feltárás végeztével különböző színű burkolatokkal teszik majd láthatóvá ezeket a periódusokat a látogatók számára.
Nézze meg a riportot a Híradó oldalán!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap