Vitákhoz vezetett a japán miniszterelnök világháborús megemlékezése
2006. augusztus 16. 10:15
Megismételte Japán bocsánatkérését a második világháborús szenvedésekért Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő, amikor ellátogatott a japán háborús halottak, köztük háborús bűnösök nyughelyéül szolgáló Jaszukuni-szentélybe.
Korábban
`Országunk hatalmas szenvedéseket és károkat okozott több ázsiai országnak és népnek. A japán nép nevében, őszinte együttérzésemet és mélységes lelkiismeret-furdalásomat fejezem ki az áldozatoknak. A mi felelősségünk, hogy alázattal tekintsünk a múltba és felejtés nélkül adjuk át e szörnyű háború leckéjét a jövő nemzedékeinek` - jelentette ki a miniszterelnök a tokiói Budokan csarnokban tartott megemlékezésen, Akihito császár és Micsiko császárné jelenlétében, mintegy 7000 ember előtt. A szertartás során az uralkodó maga is biztosította az áldozatokat: osztozik gyászukban, egyben reményét fejezte ki, hogy a háború borzalma soha többé nem ismétlődik meg. Akihito apja, Hirohito császár 1945. augusztus 15-én valóságos sokkot okozott alattvalóinak azzal, hogy trónra lépése óta első ízben mondott rádióbeszédet és bejelentette: Japán leteszi a fegyvert a szövetségesek előtt.
Koidzumi a szentélybe tett látogatásával kiváltotta Kína és Dél-Korea haragját. Személyében ugyanis a második világháborús japán kapituláció évfordulóján több mint két évtized óta először látogatott a szentélybe hivatalban lévő japán miniszterelnök. Utoljára 1985-ben Nakaszone Jaszuhiro választotta a megemlékezés e formáját. Koidzumi a heves tiltakozások hírére elmondta: azzal az érzéssel ment a kegyhelyhez, hogy ne legyen többé háború, és azokról emlékezett meg, akik háborúban áldozták életüket. A sintoista szentély 2,5 millió japánnak állít emléket. A kormányfő külön hangsúlyozta, hogy nem a japán háborús bűnösök emlékének adózott.
Kína és a két Korea szerint a japán kormányfő a szentélybe tett látogatásaival a szigetország háborús múltját és imperialista hódításait magasztalja, amelyeknek ezen országok is áldozatai voltak. A hivatalos Új-Kína hírügynökség ismertette a pekingi külügyminisztérium ezzel kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint a japán miniszterelnök "szembeszállt a nemzetközi igazságérzettel és belegázolt az emberi lelkiismeretbe". Szöulban először ugyancsak a külügyi tárca bélyegezte meg a keddi látogatást. A minisztérium szóvivőjén keresztül adott hangot kiábrándultságának és haragjának, és arra szólította fel Tokiót: az ilyen lépésekkel ne ássa alá a két ország jó kapcsolatait, ugyanakkor nézzen szembe a történelmi múlttal. Később Ro Mu Hjon dél-koreai elnök a Koreai-félszigetnek a japán gyarmatosítás alól való felszabadulása 61. évfordulóján tett nyilatkozatában úgy vélekedett: Japánnak bűnbánatot kell gyakorolnia a múlt miatt, és be kell bizonyítania, hogy nincs szándékában hasonló bűnöket újra elkövetni.
Az államfő sürgette továbbá, hogy rendezzék a két ország közötti egyéb vitás kérdéseket, köztük a történelemkönyvek, a Dokdo (japánul Takesima)-szigetek hovatartozásának, valamint a háború idején szexrabszolgaságra kényszerített koreai nők kárpótlásának ügyét. Közben Szöulban mintegy háromezren tüntettek a japán nagykövetség előtt, kisebb összecsapásokra is sor került a tiltakozók és a rendőrök között. Néhány aktivista jelképesen lefejezett egy bábut, amely a katonai egyenruhába öltözött Koidzumit ábrázolta.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap