Kiállítás nyílt a kommunista diktatúra városi történetéről
2006. július 10. 10:15
Pénteken délután óta várja a látogatókat az Emlékpont - Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ, az ország első olyan intézménye, mely a kommunista diktatúra időszakát egy város történetén keresztül meséli el a legmodernebb, multimédiás múzeumi eszközökkel.
Korábban
A földszinten található első terem a tanyarendszer szétzúzását eleveníti fel. Egy-egy helyiség foglalkozik a második világháború vásárhelyi áldozataival, bemutatja az egykori ellenállókat, a Fehér Gárda-szervezkedést, és tiszteleg a kivégzettek, illetve bebörtönzöttek, agyongyötörtek és tönkre tett életek előtt. Papok, lelkészek vallanak arról, hogyan tudtak a vallás és egyházellenes ideológia szorításában megmaradni, hitet tenni, utat mutatni.
Az emelet a Kádár-korszak puha diktatúráját idézi meg. Itt kapott helyet az ipar, a tervgazdálkodás, a kötelező állami ünnepek, vagyis a mindennapok világa. A helyi gyárak, üzemek termékei, köztük az egykori hódgépes, elektromos meghajtású Puli kisautó is látható az egyik emeleti teremben. A múzeum első szintjén a város gazdag művészetét bemutató galériába is várja a látogatókat, akik a retró hangulatú sportbüfében fejezhetik be időutazásukat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap