Meghal Andreasz Papandreu görög politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Georgiosz Papandreunak, a II. világháború utáni görög történelem egyik legjelentősebb személyiségének a fiaként Hiosz szigetén látta meg a napvilágot. 1939-ben az Egyesült Államokba száműzték egy trockista szervezetben viselt tagsága miatt, s itt élt húsz éven át. Megkapta az amerikai állampolgárságot és szolgált az amerikai hadseregben is. A Harvard egyetemen közgazdasági doktorátust szerzett, majd több amerikai egyetemen tanított. Tudományos pályafutásának csúcsát a kaliforniai Berkeley egyetem dékánjaként érte el. Görögországba visszatérve apja oldalán kezdte el politikai szereplését. 1961-64 között az athéni Akadémia mellett működő Gazdaságkutató Központ igazgatója volt. 1964-ben a Centrumunio Párt elnökjelöltjeként szerepelt. Még ebben az esztendőben miniszterhelyettessé nevezték ki. 1965-67 között parlamenti képviselő volt, de a tábornokok puccsa után, 1967 áprilisától decemberig börtönben ült, majd száműzetésbe kényszerült. A stockholmi egyetem tanára volt, s ott alakította meg a Pánhellén Szocialista Mozgalmat (PASZOK), amely jelentős szerepet játszott a görög diktatúra megbuktatásában. A junta bukása után, 1974-ben tért haza Görögországba, ahol először az ellenzék vezére volt. 1981. október 21-én lett Görögország miniszterelnöke, amikor pártja választási győzelmet aratott. Nyolc éven át - két ciklusban - vezette az ország kormányát. Miniszterelnökként kritikusan szemlélte az Európai Közösség, az USA és a NATO politikáját, elítélte a fegyverkezési versenyt, az agresszív háborúkat. 1995 őszén súlyos tüdőgyulladást kapott, de csak 1996 januárjában mondott le a kormányfői posztról, amelyet 1993-tól töltött be ismét. Halálát szívinfarktus okozta
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap