Meghal Makszim Gorkij orosz író
2004. szeptember 13. 12:06
Nyizsnij-Novgorodban született 1868. március 28-án. Korán árvaságra jutott, ifjúságát vándorlással töltötte, s ekkor választotta a Gorkij, azaz a Keserű álnevet. Később szinte valamennyi művének témája vándoréveiből eredt. 1905-ben a forradalomban való részvétele miatt letartóztatták, és csak nemzetközi tiltakozásra engedték szabadon. Hosszú olaszországi tartózkodása (1906-13) után bizonyos ellenérzésekkel, de üdvözölte az októberi forradalmat. 1921-ben újra emigrált, Németországban, Csehszlovákiában, majd az itáliai Sorrentóban eltöltött évek után 1931-ben tért vissza hazájába, ettől kezdve Sztálin nem engedte ki többet az országból. Sokoldalú publicisztikai és elméleti munkássága a kultúra, az irodalom és a művészet szinte minden ágára kiterjedt. Irodalomszervezőként világirodalmi kiadót hozott létre, folyóiratot alapított, s nevéhez fűződött az új irodalom sok fiatal tehetségének felfedezése is. Ő volt a Szovjet Írók Szövetségének alapítója, s e szervezet elnökeként fejezte be életét. Híres regénye Az anya, s ismert színműve az Éjjeli menedékhely, valamint a Jegor Bulicsov és a többiek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.