Robert Owen, az utópista szocializmus atyja
2006. május 16. 11:30
Az árubőség okozza a tömeg elnyomorodását
Ezen elképzeléseit befolyásos csoportok is kedvezően fogadták, míg egy összejövetelen Owen nem szólt a vallás ellen - támogatói ettől kezdve megfogyatkoztak. 1825-ben 12 ezer hektár földet vett az amerikai Indiana államban, az intézményt New Harmonynak nevezve el. Ez egy ideig békésen működött Owen vezetése alatt, később viták támadtak a vallás szerepe s az önkormányzatiság körül. Owen 1828-ban hagyta el a telepet, a vállalkozásra vagyona 80 százaléka ráment. Fia, Robert Dale Owen Amerikában maradt, s a rabszolgák felszabadítását tűzte ki céljául.
New Lanark |
Jelentés Lanark grófságnak című, 1820-as dolgozatában kimondta: nem elég a reform, át kell alakítani a társadalmi rendet, hívei az 1820-as években társaságokat és lapot is alapítottak. A szakszervezetek Owen tanait a munkásérdek kifejezésének tartották, s hazatértekor őt tekintették vezetőjüknek. Sokan úgy vélték, e testületek megszervezhetik az ipar egészét, az építőmunkás-szervezet céhhé is alakult, s 1834-ben létrejött a Nagy Országos Egyesített Szakszervezet, de a munkáltatók ellenállása, a kormány s a bíróságok megtorló lépései néhány hónap múlva véget vetettek a mozgalomnak. A szocialista elvek csak két emberöltővel később hatottak ismét a szakszervezetekre. Owen eszméi alapozták meg a fogyasztási szövetkezetek mozgalmát is.
1834-től nevelési, erkölcsi és családi reformeszméket hirdetett: szerinte a bajok fő okozója a vallás, a házasság és a magántulajdon. 1834-es könyve, Az új erkölcs világa a jövő közösségi társadalmát Krisztus második eljöveteleként jellemezte. Azt kutatta, hogy a technikai fejlődés révén létrejött árubőség miért okozza a tömeg elnyomorodását? A gépesítés elbocsátásokhoz, ez a fogyasztás, s az összkereslet csökkenéséhez vezet, az így keletkező válságok újabb elbocsátást eredményeznek. Ezzel megalapozta a válság közgazdasági elméletét, s a munkanélküliség ellen is elsőként ő lépett fel. A bajokat úgy akarta elkerülni, hogy a munkás kapja meg munkája teljes értékét, mivel ez a fejlődés során nő, mindenki élvezné a haladás előnyeit. Owen ellenezte a gazdasági-politikai harcot, a társadalom megváltoztatása érdekében elsődlegesnek az emberek átnevelését vélte.
Munkássága jelentősen hatott a szakszervezeti mozgalomra s a polgári társadalom szociális intézményeire is. Utolsó éveiben magányosan élt, elfeledve halt meg Newtownban 1858. november 17-én.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap