A prágai tavasz éve
2007. július 4. 14:00
1968-ban Franciaországban diáktüntetések törtek ki, a prágai tavaszt pedig szovjet tankok verték le.
Prágában új gazdasági irányvonal felé nyitott a reformkommunista pártvezetőség: eltörölték volna az előzetes cenzúrát, megkezdték volna a párt és az állam szétválasztását, és engedélyezték volna a legális ellenzéket. A szomszédos országokra gyakorolt hatás miatt a Szovjetunió - diplomáciai kudarca után - fegyveresen, a Brezsnyev-doktrína jegyében avatkozott közbe. Bulgária, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió 200 ezer főnyi hadsereget küldött az "ellenforradalmi fordulat veszélyének" elhárításához.
Több mint 100 állam írta alá Londonban, Moszkvában és Washingtonban az atomsorompó-szerződést a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására.
A Vietkong és az észak-vietnami csapatok részvételével megkezdődött a Tet-offenzíva, mely fordulatot hozott a vietnami háborúban. Az Egyesült Államokat sokkszerűen érte az offenzíva ereje és elhúzódása, így a kifárasztási politika csődjét is elismerve Johnson elnök tárgyalásokat kezdett a másik féllel.
Meggyilkolták Robert Kennedy elnökjelöltet Los Angelesben, és ugyancsak merénylet áldozata lett Martin Luther King, az amerikai polgárjogi mozgalom vezetője is.
Magyarországon az év elején életbe lépett az új gazdasági mechanizmus, ám ez a prágai tavasz leverése után felemás módon valósult meg. A MSZMP KB december elején kijelentette, hogy "a reform pezsdítő hatást gyakorolt a gazdaságra". A televízióban bemutatták az első magyar színes tv-filmet, "A koppányi aga testamentumát". Forgalomba került az Infecundin, az első hazai gyártású hormonális fogamzásgátló tabletta.
1968-ban született Cuba Gooding Jr. színész, John Singleton filmrendező, Sarah McLachlan énekesnő, Damon Albarn zenész, Céline Dion énekesnő, Tony Hawk gördeszkázó, Kylie Minogue énekesnő, Will Smith színész, Hugh Jackman színész, Vanilla Ice rapper, Repka Attila birkózó, Bartis Attila író, Kovács Ákos zeneszerző, Naomi Watts színésznő. Az év híres halottja volt Anthony Asquith filmrendező, Charles Chaplin Jr. színész, Jurij Gagarin űrhajós, Upton Sinclair író, Arnold Zweig író, John Steinbeck író, Seress Rezső zeneszerző, Hamvas Béla író, Dobi István politikus.
Szeretne többet tudni?
Böngésszen az 1968-as év további eseményei között!
A 100 év - 100 kép filmsorozat többi epizódja megtekinthető az alábbi weboldalon: http://www.tv-history.tv
Kölcsönözze ki a sorozat többi részét és nézze meg közel DVD minőségben a T-Online Tékában!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.