Palesztínába készültek a nácik
2006. április 10. 12:00
Német történészek kutatásaik során részletesen feltárták, hogy a nácik a brit közigazgatás alatt álló Palesztinába menekült mintegy félmillió zsidó kiirtását tervezték.
Korábban
A Klaus-Michael Mallmann vezette történészcsoport a Németek, zsidók, népirtás című, minap megjelent könyvben tette közzé a kutatási eredményeket, amelyek szerint Erwin Rommel Afrika-hadtestének veresége hiúsította meg a terveket.
Az Afrika-hadtest kötelékébe rendelték ugyanis 1942 nyarától azt az Athénban állomásozó kommandót, amely a tervek végrehajtásáért felelt volna. A minta a Kelet-Európában már bevetett operatív csoportok működése lett volna. Ezek az operatív csoportok a Szovjetunió megszállt területein és másutt Kelet-Európában már zsidók százezreit lőtték agyon vagy gázosították el erre a célra átalakított járművekben, `mozgó gázkamrákban`.
Huszeini és a német fegyverek |
A kommandó 1942 júliusa óta várakozott a görög fővárosban bevetésre, de a britek Montgomery tábornok vezetésével 1942 őszén el-Alameinnél vereséget mértek Rommel csapataira, ami a sztálingrádi csatával együtt stratégiai fordulatot eredményezett a második világháború menetében.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap