Vádat emeltek Jaruzelski ellen
2006. április 3. 11:30
Vádat emeltek pénteken Lengyelországban Wojciech Jaruzelski tábornok ellen a lengyelországi hadiállapot 1981. december 13-i kihirdetése és a Szolidaritás szakszervezet elnyomása miatt.
Korábban
1981. december 13. |
Az említett időszakban csaknem száz embert megöltek, több tízezer embert bármiféle vád nélkül letartóztattak, s mintegy tízezret internálótáborokba hurcoltak. A bebörtönözték többek között Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel elnököt, a Szolidaritás vezetőjét és Lech Kaczynski jelenlegi lengyel elnököt is. Jaruzelski, aki a Trybuna című baloldali varsói újságnak adott pénteki nyilatkozatában beszámolt arról, hogy idézést kapott az ügyészségtől, s "hamarosan ítélet születik ellene", rendre azt hozza föl mentségéül, hogy a szükségállapot kihirdetésével vette elejét annak, hogy a Szovjetunió beavatkozzon Lengyelországban.
Ewa Koj, az IPN katowicei részlegének munkatársa nem zárta ki, hogy pénteken és a következő napokban a hadiállapot bevezetéséért felelős más személyek ellen is vádat emelnek. Csütörtökön már vádat emeltek a hadiállapot bevezetése miatt Florian Siwicki volt nemzetvédelmi miniszter, a hadiállapotot bevezető "katonai junta", az úgynevezett Nemzet Megmentésének Katonai Tanácsa (WRON) egyik tagja ellen - jelentette be a lengyel televízió hármas csatornája csütörtöki esti hírműsorában.
Jaruzelskit egyszer már elítélték egy büntetőperben, amelynek tárgya az 1970. decemberi tengermelléki zavargások vérbefojtása volt. Akkor a tábornok a védelmi minisztérium élén állt. A varsói parlament 1996-ban tisztázta Jaruzelskit mindennemű alkotmányos felelősség alól a szükségállapot kihirdetésével kapcsolatban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap