Kiásták a trójai háború hősének palotáját
2006. március 30. 13:00
Megtalálták a Homérosz által is emlegetett hős, a trójai háborúban kulcsszerepet játszó Aiász palotáját - közölte az ásatást vezető görög régész hétfőn a sajtóval.
Korábban
A mükénéi-korból származó, 3500 éves épületegyüttest Szalamisz szigetén, Athéntól nyugatra találták meg. A régészcsoport az elmúlt hat évben Kanakia lejtőin egy 750 négyzetméteres, négy szintes, és legalább 33 szobából és más épületekből álló palotát tárt fel. A palotában ciprusi és anatóliai eredetű tárgyakat is találtak, melyek a keleti kereskedelemre utalnak. A legértékesebb ezek közül egy ciprusi bronz tálentum, és egy II. Ramszesz fáraó pecsétjével ellátott páncél darabja.
Az Iliász Aiászt egy falhoz hasonlítja, ugyanis olyan hétrétegű pajzsot viselt melyről lepattant minden támadás. Erre szüksége is lehetett, hiszen nem rendelkezett semmiféle isteni, vagy természetfeletti erővel. Trója bukása után azonban - Szophoklész szerint - öngyilkosságot követett el.
Lolos és csoportja az ásatás befejezésével sem pihennek, és továbbra is az Iliászt használják kalauzul: Nesztór király palotája nyomába erednek Püloszon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.