Az egyháztörténet 18-19. századi forrásai a dunántúli megyei levéltárakban
2006. március 21. 18:40 Gőzsy Zoltán
A megyei archívumok árnyalják a képet
Egyháztörténeti források tekintetében megkerülhetetlenek a családi és személyi anyagok. Ezekből kegyurasági iratokat, a plébániák, iskolák fejlesztésével kapcsolatos iratokat nyerhetünk. A művelődés, a katolikus tanok oktatása is feltárható családi iratokból, amelyekben az iskolai anyagok között több esetben találhatóak teológiai témájú füzetek, könyvek (Doctrina religionis Romano Catholica).
Egyházi szervezetek, egyházi birtokok gazdálkodása is nyomon követhető levéltári forrásokból. Határviták, legelő-, rét-, erdőhasználat, tizedekkel kapcsolatos ügyek tömegével fordulnak elő. A vármegyei közgyűlések anyagához kapcsolódó ún. be- és kitáblázási iratok tartalmazzák a XVIII-XIX. századi kölcsönök ügyeit. Ezekből láthatjuk, hogy ebben az időszakban igen sok hitelt nyújtottak egyházi szervezetek, szerzetesrendek, alapítványok, sőt plébánosok is. Mindszenty Ferenc somogygeszti plébános által adott kölcsönök tették lehetővé a helyi zsidó hitközség megerősödését, az már más kérdés hogy a hitelek nem lettek visszafizetve.
A települések funduális könyvei, telekkönyvei mutatják meg számunkra, hogy adott településeken belül létrejönnek-e felekezeti alapon létrejövő közösségek, városrészek, utcák, mint például Szigetváron, ahol rekonstruálhatjuk, melyik (kanizsai) városrészben telepedtek le a XVIII. század folyamán a zsidók, hol épült zsinagógájuk, hol éltek a görögkeletiek, hol a katolikusok.
Mint láthattuk több témával kapcsolatban is érdemes, sőt elengedhetetlen egyháztörténeti forrásokat kutatni a megyei levéltárakban. Az itt fellelhető anyagok árnyalják a kialakult képet, mögöttes tartalmakkal, részletekkel és más perspektívákkal töltik meg a rendelkezésünkre álló adatokat. Öt témát jelölnék meg, melyekkel kapcsolatban célszerű a megyei archivumok anyagának kutatása:
- Az egyház, püspökség és a vármegye viszonya
- Pécs esetében a püspök és a város viszonya
- A plébániák és a megye, illetve a plébániák és a települések viszonya
- Plébánosok és a helyi lakosság (felekezetek szerint) viszonya
- Különböző felekezetek viszonya
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap