Megnyílt a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása
2006. február 20. 11:00
Keddtől látogatható a budapesti intézet állandó kiállítása - jelentette be Székely Gábor, a fenntartó közalapítvány kuratóriumának elnöke.
Korábban
A `Jogfosztástól népirtásig - a magyar holokauszt áldozatainak emlékére` című bemutatót egyelőre bárki ingyenesen tekintheti meg - mondta a szervezet vezetője. Székely Gábor hozzátette: a gyerekek számára mindenképpen ingyenes maradna a látogatás, ám gondolkodnak azon, hogy a felnőtteknek esetleg belépőt vezessenek be. A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a végső cél az, hogy senki ne kerüljön ki úgy az iskolarendszerből, hogy legalább egyszer nem járt az emlékközpontban.
A IX. kerületi, Páva utcai emlékközpont 2004. április 15-én nyitotta meg kapuit, azóta több időszaki kiállítást rendeztek a falai között.
A kiállítást rendezte: Magyar Nemzeti Múzeum
Történész-muzeológus szakértők:
Jalsovszky Katalin - történész-muzeológus
Karsai László - történész
Kádár Gábor - történész
Szuhay Péter - roma kutató
Toronyi Zsuzsanna - muzeológus
Varga János - álló és mozgókép kutatási szakértő
Vági Zoltán - történész
A kiállítási munkákat szervezte és irányította:
Molnár Judit - történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Páva utca Állandó Kiállítás Programirodájának igazgatója
A kiállítási munkákat felügyelték:
Harsányi László - miniszteri meghatalmazott, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke
Kovács Tibor - a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Szikossy Ferenc - a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese
A kiállítás szakanyagát lektorálták:
Deák István - történész
Kovács Mónika - szociálpszichológus
Ormos Mária - történész
Radnóti Ilona - főmuzeológus
Radnóti Sándor - esztéta
Ungváry Krisztián - történész
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap