210 éve halt meg az Osszián-dalok szerzője

1736. október 27-én született Ruthvenben, Inverness közelében, polgári családból. Egyetemi tanulmányait Aberdeenben és Edinburghban végezte, eleinte papnak készült, tudott görögül és latinul, már diákkorában rengeteget verselt. Később szülővárosában tanított, itt ismerkedett meg a felföldi őslakók nyelvével, a gaellel. Első verseskönyve A felföldi címmel 1758-ban minden visszhang nélkül jelent meg, később a kinyomtatott példányokat korai kézirataival együtt elégette. Ezután gyűjtőútra indult a Skót Felföldön, s számos gael nyelvű, részben kéziratban, részben szájhagyományként élő töredéket kutatott fel. Ezek első gyűjteményét A. Carlyle történész biztatására 1760-ban adta ki Skócia Felföldjén gyűjtött ősi költői töredékek címmel, s akkora sikert aratott, hogy a következő évben közadakozásból gyűjtött pénzen hosszabb gyűjtőútra indulhatott. Ennek eredményeként jelentette be: a 3. században élt Fingal királyról szóló nagy kelta eposzra bukkant. A "Fingal ősi epikus költemény hat könyvben, valamint számos más költemény Ossziántól, Fingal ír király fiától gael nyelvből fordítva" 1762-ben jelent meg angolul, ritmikus prózában.

Ha megjelent a skót Iliász, meg kellett keresni a skót Odüsszeiát is: Macpherson 1763-as újabb kutatóútja nyomán következett a Temora. Az Osszián-versek összegyűjtve 1765-ben láttak napvilágot és hatalmas sikert arattak, bár eredetiségüket már akkor sokan kétségbe vonták. A kor kiemelkedő angol irodalmára, Samuel Johnson (aki gaelül is jobban tudott nála) a helyszínen is kutatott, s megállapította, hogy Macpherson legfeljebb kis töredékeket találhatott, s ezeket ő illesztette bele egyetlen, zömében saját maga által költött szövegbe. A leleplezés után Macphersont felszólították: hozza nyilvánosságra az eredeti Osszián-szövegeket, ám ő anyagi nehézségekre hivatkozva elzárkózott ettől. (A kifogás elég átlátszó volt, mivel egész életében jómódban élt. Mégis, újabb gyűjtés következett Skóciában, a pénz 1783-ra össze is jött, de a gael szövegek csak Macpherson halála után, 1807-ben láttak napvilágot.

Macpherson az 1760-as évek végén Amerikában járt, mint Nyugat-Florida kormányzójának magántitkára, majd hazatérése után állami hivatalokat töltött be, 1770-1780 között parlamenti képviselő is volt. Prózában lefordította az Iliászt, s jelentős forrásértékű történelmi művet írt, illetve állított össze 1775-ben Nagy-Britannia titkos történetéről, az 1660-as restaurációtól a Hannoveri-ház 1714-es trónra lépéséig. 1796. február 17-én halt meg, az Inverness melletti Belville-ben.

Már a 19. századi kutatások bebizonyították, hogy a Macpherson által bemutatott gael szövegek saját, angol verseinek fordításai voltak, amelyeket egy gaelül jól tudó rokona segítségével készített - lévén hogy ő maga keveset tudott e nyelven. Malcolm Laing ír filológus, akit ingerelt a kelta rokonnép meg nem érdemelt dicsősége, 1805-ben kimutatta, hogy az ossziáni szövegekben hemzsegnek a bibliai, homéroszi és miltoni reminiszcenciák...

A "hamisítás" dacára Macpherson költői tehetsége nem vitatható, bár valóban sokat átvett Homérosz eposzaiból, Milton Elveszett paradicsomából, valamint Jakab király bibliájából. Alakjai gael versekből származnak, ha nem is a 3., inkább a 12-13. századból, s anyagukat egyébként is szabadon kezelte. Több hősének neve: Oszkár, Zelma, Malvin átment a közhasználatba, az Osszián név egy Oisin nevű ír bárdtól ered. Az eposzok "ködös, homályos" tájai, a romantikus és mélabús cselekmény önálló látásmódról és jelentős alkotóerőről tanúskodnak. Azt a hangot és stílust találta meg, amelyet a közönség a klasszicizmus és felvilágosodás korának visszafogott érzelmű, racionális irodalma után olvasni akart - a hamisítás szinte senkit nem érdekelt. Az ossziáni eposzok nyomán Európa-szerte kivirágzott a szentimentalizmus, s így erősen hatottak a romantika kialakulására. Herder és Goethe csodálta őket, egyes részleteik a Wertherbe is belekerültek a főhős fordításaként, s magasra szították a skótok nemzeti érzelmeit.

Osszián énekeinek első magyar fordítását Ráday Gedeon készítette az 1780-as évek végén, 1815-től Kazinczy, Batsányi, Döbrentei Gábor és Petőfi is fordította. Petőfi Homér és Oszián című verse egyenrangúnak minősíti a két vak költőt, Arany János pedig Ősszel című versében egyesíti az ossziáni hangulatot a maga szabadságharc utáni levertségével. Osszián énekei Kazinczy fordításában 1998-ban jelentek meg újra.

Macpherson hatása kimutatható Lönnrot Kalevaláján, Longfellow indián eposzán, a Hiawathán, Vörösmarty művein; az ő nyomán találta ki Aranyosrákosi Székely Sándor a sosem volt ősmagyar főistent, Hadúrt. Szerb Antal Ossziánt a világirodalom legnagyobb misztifikációjának nevezi, de úgy tartja: "az ossziáni költeményekben mégis sokkal több a költői érték, mint amennyit a 19. század a hamisításon való felháborodásában és a szentimentalizmus elleni reakciójában hajlandó volt elismerni". Hegedűs Géza viszont úgy véli, nem létező költő sosem volt költeményeit nem lehet meghamisítani. Sokan ma is csak Osszián nevét ismerik, Macphersonét nem, a költő önszántából eltűnt saját műve mögött.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)