Egyedülálló hellén temetőt tártak fel
2006. február 16. 12:15
Minden idők legnagyobb hellén sírját találták meg Észak-Görögországban, az ókori Macedónia területén, ahol Nagy Sándor is született.
Korábban
Az Athéntől 600 kilométerre északra fekvő, 16 méter hosszú és 63 négyzetméter alapterületű sírra egy földműves bukkant rá kapálás közben.
Az i. e. 3. századból származó, nyolc sírkamrából álló temetkezési helyet hatalmas kőlap fedte, nyolc kamrából áll, tele mintázott agyagedénnyel, pénzérmékkel, apró istenszobrocskákkal és ékszerekkel, amelyek a macedón uralkodó ázsiai hódításai nyomán kerülhettek erre a területre.
Ez a valaha talált legnagyobb többkamrás sír egész Görögországban, ugyanis az eddigi "rekorderek" csak három kamrásak voltak. A kamrák egy közös - vörös, kék és arany színekkel kifestett - térbe nyíltak.
Maria Akamati, az ásatásokat vezető régész szerint a sír egy igen tehetős makedón családé lehetett, és két évszázadon át használhatták, majd a leletek tanulsága szerint még az ókorban kifoszthatták.
A görög szakemberek külföldi társaikkal együtt Szalonikiben, a február 16-án kezdődő Régészeti Konferencián ismertetik a páratlan leleteket - adta hírül a Reuters.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap