Veszedelmes viszonyok, avagy egy erdélyi főúr szerelmi élete

2011. február 14. 09:15

Bethlen Miklós (1642-1716) önéletírása számos politikai, művelődéstörténeti érdekességet őrzött meg az utókor számára. A Valentin-, avagy Bálint nap alkalmából az államférfi szerelmi kalandjai nyomába eredünk - az olykor pikánsabb részletek segítségével.

Korábban

Bethlen Miklós meglepő őszinteséggel osztja meg az olvasóval a szerelmi életével kapcsolatos nehézségeket. Gyakran kísértette meg a bujaság vétke. Ezt azzal magyarázza, hogy "felette igen gyötrött a vérem, magom nagy bővsége." Emiatt számtalan alkalommal került kellemetlen helyzetbe: "a mag [...] csak a természet munkájától magától is kibuzdult". Sokat fohászkodott Istenhez, hogy adja meg neki az önmegtartóztatás adományát.

Arról is elmélkedett, hogy "az önként való mag-kibocsátás" bűn-e, sőt az is megfordult a fejében, hogy tudós emberekkel is konzultál ez ügyben. (Erre szégyenérzete miatt nem került sor.) Vágyát böjtöléssel is próbálta csillapítani, de amikor már az egészsége is veszélybe került, felhagyott vele. Így a kisebbik rosszat választotta. "Ennyi gonosz között inkább akartam a magnak önként való kiöntésével megmenekedni az ördög és testem sok kisértetétől, mintsem minden fertelmességre, paráznaságra kiáradni."

Bethlen másokat is igyekezett bevonni az örömszerzésbe. Kézenfekvő volt, hogy első próbálkozásai a házbeli fehérnépek felé irányultak. "Alig haladtam vala meg a tizenhat esztendőt, az anyámnak egy dajkáját megkísértém a vétekre, de csak nevette s elvete magától." A fiatalúr kedvét nem szegte a kudarc: szobalányokra (fraucimmereket) vetette ki hálóját. Az egyik hajlott is arra, hogy a dolgok komolyabbra forduljanak, "de én nem akartam, noha ez két próba után volt." (Bethlen végül nem árulta el, hogy mi volt a halasztás oka.) Az udvarlást olykor a nyelvi nehézségek is hátráltatták. Segesvárott egy igen szép szász hölgynek tette volna a szépet: "kezét szorítám, tenyerét vakarítám, s mondám, hogy szeresük egymást; ő az én szómat nem érté, gyümölcssel kezde kínálni."

Bethlen beavatja az olvasót egy kolozsvári kalandjába. Egy nem városbeli, dekoratív hölgyet környékezett meg - a részleteket az inasa segítségével egyeztette. A hölgy a cselédet elküldte magától, és a férfiú belopózott, és a tettek mezejére lépett volna. Ugyanakkor akadt néhány zavaró körülmény, az asszony nem zárta be a cselédház ajtaját, ráadásul égő gyertyát helyezett a küszöbre. (Bethlen meg is jegyzi, hogy "nem fér ma is fejembe a dolga.") A várt beteljesülés végül elmaradt, pedig a bíztató lépések megtörténtek: "csók, ölelés, melly-tapogatás mindkét részről megvolt, de annál alább sem én, sem ős nem nyúltunk, annál inkább a Venus játékjára". Később volt még egy légyott a kertben, ahol ismét csak kedves cirógatások történtek. Igaz, hogy Bethlen sem állt a helyzet magaslatán: "én úgy égtem mind az ágyban, mind itt a kertben, hogy még a mag is elment tőlem".

Egy évvel később egy férjes asszonnyal keveredett veszedelmesnek tűnő viszonyba. Először csak a tekintetek találkoztak, de nem sokáig. Érdekes, hogy a hölgy volt a kezdeményezőbb: "hát egyszer szemével, keze intésével, mejje tapasztásával és messze hányható csókkal oly hathatósan kezde beszélleni vélem". Bethlen igyekezett diszkrét maradni, és figyelmeztette a hölgyet férjezett voltára. Az asszony azonban még elválni is kész lett volna, de a történet ezzel gyakorlatilag le is zárult.

A jó anyagi háttérrel rendelkező családból származó Bethlen Miklósnak megadatott az a lehetőség, hogy tanulmányait külföldön folytassa. Peregrinációi során számos izgalmas élményben volt része. Londonban kis híján "elcsábult". Társaival hírét vette, hogy a városban sok titkos bordélyház működik. A fiatal nemes oldalát természetesen furdalta a kíváncsiság, ezért társaival felkerekedett, hogy személyesen győződjön meg a pletyka valóságtartalmáról. "Menénk egy szerecseny király képe alatt való házhoz," ahol társai már ismeretesek voltak. Természetesen a fogadós asszony megadta a módját: "nosza mindjárt collatiot [vacsorát], spanyol bort, kanári szektet, kurvát kettesével" kaptak.

Az egyik 18 esztendős leány szomorú sorsát is megosztotta Bethlennel: nemes ember leányaként árvaságra jutott, bátyja száműzte, ezért választotta a kenyérkeresetnek ezt a formáját. Bethlent nem igazán hatotta meg a történet: "evvel mindenféle tisztátalan tapogatásra elmentünk mindketten. Más házba menvén, ágyba feküdt hanyattán, felfedvén magát." Közösülésre végül nem került sor, mert egyrészt valahogy a szobába keveredett Bethlen egyik társa. Másrészt - mint a korban mindenki - ő is rettegett a "francurtól", a vérbajtól. A leányzó ugyanakkor megkapta az ellenszolgáltatást, mivel "én olybá tartottam, mintha meglött volna, mert ha ágyékával nem is, de vétkeztem kezével."

Útjai során Velencét is érintette, ahol a református szellemiségű szerző felfigyelt a város borzalmas erkölcsiségére, nem palástolva felháborodását. "Az ő [ti. Velence] farsangi sok ezer maszkarájok, bolondságok; mely álorcák alatt mind országos, titkos jó és gonosz dolgok, mind privatus embereknek, úr, pap, barát és község szörnyű paráznaságai mennek végbe, noha ennek egyéb üdőben is szemérem nélkül való szabadsága van az avval kereskedni szabadíttatott kurvákkal."

Velence az örömlányok városa volt. Amint megérkeztek, az egyik gondolás (aki Zrínyi Péter és feleségét is szállította) kész lett volna egy rövid ismertetést tartani, hogy melyik házban milyen "hölgy" lakik. Bethlen nem vette igénybe szolgáltatásaikat, jóllehet az egyik házban szűz "hálótársakat" kínáltak neki. Szolgájának azonban komoly problémája származott abból, hogy "elfelejtette" az egyik prostituáltnál (Lucietta) felhalmozott tartozását kiegyenlíteni. A városi hatóságok majdnem letartóztatták. Elbeszéléséből érdekes kép tárul a szemünk elé Lucietta sajátos szokásáról. "Az az ő Luciettája néha hajnalban, mikor ő a hasán munkában volt, meghallván az Ave Mariára szokott harangozást, mindjárt kapta feje alól az olvasót, és mondani kezdette..."

A házasságig még egy kísértésben volt része Bethlennek. Fogarasban egy 19 esztendős menyecske iránt táplált reményeket. "Kevés beszéddel megalkuvánk, csókot váltánk és más házba menénk a többiért." Egy bejövő szolgáló azonban megakasztotta az események kibontakozását.

Bethlen Miklós ezután a házasságot választotta. Első felesége, Kun Ilona fiatalon hunyt el. Rhédey Júliával 1686-ban lépett frigyre. "A hálóházamról írnom nem illik, s nem is szükség, bizonyság tizenhét gyermek, melynek öte első feleségemtől lett ifjúságomban tizenhét és fel esztendő alatt, tizenketteje a másiktól tizenhat esztendő alatt." Azért finoman utal házaséletére is. "A Venus énnálam nem bolond, buja és gyakor, hanem mértékletes, de buzgó, tenyésző és mindennapi volt, mely az által az Istentől adatott mértékletesség és erő által mai vénségemben is nem sokat fogyatkozott." (Ezen sorok írásakor szerzőnk 65 éves múlt.)

(Forrás: Kemény János és Bethlen Miklós művei. A szöveget gondozta: V. Windisch Éva. Budapest, 1980. Szépirodalmi Könyvkiadó)