Nincs pénze Ausztriának a Klimt-képekre
2006. január 19. 13:00
Ausztria az osztrák döntőbírósági ítéletnek megfelelően átadja Gustav Klimt öt festményét az örökösöknek, akiktől a kormányzat anyagi lehetőségeinek korlátozott volta miatt nem tudja megvásárolni azokat.
Maria Altmann |
A képek megvásárlására egyszerűen nincs pénz, hiszen a sajtóból úgy értesült, hogy csak az egyik kép értéke 70 és 120 millió euró között lehet. Már 70 millió euró is kiürítené az összes osztrák állami múzeum egyéves költségvetését - nyilatkozta a miniszter asszony.
Ausztriában senki sem vitatja, hogy vissza kell adni a festményeket az örökösöknek, jóllehet "egyfajta nemzeti kulturális gyász" körvonalazódik ebben az ügyben az osztrák tömegtájékoztatás által festett képen. A sajtóban megszólaltatott politikusok, kulturális szakemberek és egyszerű képtárlátogatók is sajnálattal nyilatkoztak arról, hogy Ausztria nemzeti kincsnek számító értéktől válik meg.
Ugyanakkor minden megszólaltatott korrektnek és igazságosnak nevezte a döntőbíróság ítéletét. A képtár igazgatója bejelentette, hogy legalább két hétig még kiállításon lehet megtekinteni a festményeket, és már a hét végén hatalmas látogatói tömegre számítanak. A képek átadásának dátumáról Elisabeth Gehrernek kell döntenie.
A döntőbíróság ítélete szerint a képeket - Adele Bloch-Bauer I-es és II-es portréja, Az almafa, Bükkfaerdő, Házak az attersee-i Unterachban - az örökösöket képviselő Maria Altmann-nak kell átadni. Az Egyesült államokban élő 88 esztendős hölgy állítólag kész lenne arra, hogy valamilyen formában - ha ideiglenesen is, de - Ausztriában maradjanak a művek, illetve egy-két festmény. Az osztrák kulturális miniszter is annak a reményének adott hangot, hogy szponzorok és kulturális szervezetek bevonásával találnak majd valamilyen megoldást.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap