Új elmélet a tengerészet vitatott kezdeteiről
2005. december 1. 12:00
Úgy tűnik, Ciprusra már 12 000 évvel ezelőtt is érkeztek alkalmi látogatók, márpedig a sziget legalább száz km-re van az azt körülvevő szárazföld legközelebbi pontjától is.
A leletek - néhány kőeszköz - a sziget nyugati és dél-keleti részein kerültek elő. Korukat kb. 12 000 évesre datálják. A váratlan felfedezés Albert J. Ammerman régész nevéhez köthető. A New York-állambeli Hamilton Egyetem munkatársa éppen nyári vakációját élvezte gyerekeivel, amikor meglátta a különleges darabokat, amelyek különböznek minden, a helyszínen eddig talált régészeti bizonyítéktól.
A tárgyak létezése aláássa azt a széles körben elfogadott nézetet, hogy őseink még az ókort megelőzően kimerészkedtek volna a nyílt tengerre. Márpedig a partokon talált kincsek erősen cáfolják ezt. Továbbra is bizonyítják viszont, hogy a tényleges letelepedés a leletek keletkezésének időpontjában még nem történt meg. Hiszen ellenkező esetben a sziget belsejében is találtak volna hasonló eszközöket. A látogatások tehát alkalmiak voltak. Ammerman állítása szerint "az eszközök típusa arra enged következtetni, hogy a szárazföldről érkező tengerészek minden évszakban néhány napot, esetleg néhány hetet töltöttek a szigeten", majd elhagyták azt. "Még nem gyarmatosítók voltak." Hozzáteszi: "Ezek tökéletes bizonyítékai a Mediterráneumban történő legkorábbi utazásoknak és a jégkor végén, valamint a földművelés kezdetén megnövekedő emberi mobilitásnak."
Ammerman a kutatás eredményeit egy november közepén, Philadelphiában megtartott tájékoztatón ismertette. A következtetések ezzel egyidőben, egy régészeti kiadványban láttak napvilágot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.