Debreceni diákok leideni peregrinációja a XVII.-XVIII. században

Passzusok és engedélyek

A zsinatok határozatai mellett a kollégium professzorainak iratai között találhatók adatok a külföldi akadémiákat látogató diákokra vonatkozóan. 1750. január 21-én kelt határozat szerint a `külföldi akadémiákra menendő ifjak itthoni iskolájuk professzoraitól bizonyítványt vigyenek`. 1750. október 7-én `az alumnusok kézadással kötelezik magukat, hogy két évet kint töltenek; ha egyik- másikójukat ez időn belül visszaszólítja valamely tisztes hivatal, azt a professzoroknak hírül adják.`

A protestánsok akadémiajárásának kérdése a XVIII. század elejéig az egyház fennhatósága alá tartozott. Az 1722/23. évi országgyűlés állította fel a Helytartótanácsot, ez a szerv intézte - többek között - a vallásügyi kérdéseket is. III. Károly 1725-ben útlevélhez kötötte a külföldi egyetemek látogatását, amely útlevelet a Helytartótanács adott ki a kancellár engedélye alapján. Mária Terézia 1748-ban az útlevelek kiadását megszorította: útlevelet csak nemesek kaphattak, ha igazolni tudták, hogy az útra szükséges pénz a birtokukban van, majd hogy e pénzösszeg összeszedését megnehezítse 1752-ben az országgyűlés megtiltotta, hogy a költséget faluról-falura járással (szuplikáció és legáció) szedjék össze. 1759-ben a hétéves háború idején a kimenetelt a dinasztiával barátságos országokra korlátozták - kimaradt tehát Poroszország, majd 1761-ben a nagyszombati katolikus egyetemen a jogi kart megnyitották a protestánsok számára is, így a külföldi tanulást csak a teológusoknak engedélyezték. Hogy a külföldre vándorlást végképp feleslegessé tegye, Mária Terézia az ország nem katolikus lakói számára Erdélyben egyetemet akart létrehozni. A protestánsok ezt viszont mint szabadságuk korlátozását fogták fel, és tiltakoztak ellen, minek következtében a királynő úgy határozott, hogy a külföldi egyetemek látogatását tiltó rendeletét fenntartja, és csak tetszése szerint  esetről-estere ad az alól felmentést.

Ezen útlevélkérelem nehézségeiről pontos képet adnak a pozsonyi ágens Nagy István levelei, melyeket a tiszántúli superintendenshez írt 1763. július 10. és 1764. január 7. között. A július 10. levél arról tájékoztat, hogy a debreceni kollégiumot nem `conscribálták`, a diákjait nem engedik külföldre. A július 26. keltezésű levélben az ágens megígéri, hogy mivel `az académiákra olyan személyek mennek ki, akik nem érdemesek arra`, ezért a superintendens `parancsolatjához fogja magát tartani` - vagyis csak az arra érdemesek kérelmét továbbítja. Az 1764. január 7. levélből megtudjuk, hogy az útlevélre várakozó ifjak már régóta Pozsonyban vannak, mert `Bécsben azt mondják, hogy még eő Felsége nem informaltatik a protestans Oskolák státusáról a Passusok (útlevelek) eránt való Instantiára addig semmit nem kíván felelni. Ha tudnák szegények hogy Passust nem nyernek hejában itt nagy költséggel nem várakoznának.` Az útlevélkérelem nehézségeit jól tükrözik a leideni beiratkozások: az 1760-as évek első felében egyetlen debreceni diákot sem találunk az egyetemen, csak erdélyieket. (Ők is csak öten voltak 1760-64 között, jelenlétük okaira a peregrináció pénzügyi hátterének ismertetésénél térünk ki.)

Valamivel könnyebb lesz a helyzetük a protestánsoknak Mária Terézia halálától kezdve, mivel II. József felszabadította ugyan a külföldi egyetemek látogatását, az 1791. évi XXVI. tc. 5. § szabaddá tette a külföldre menetelt, de a francia forradalomra való hivatkozással a kormány végül az összes egyetem látogatását betiltotta.

1. A peregrináció személyi, felsőbb hatósági és anyagi feltételei
2. Leiden jelentősége a magyar diákok koraújkori peregrinációjában
3. A peregrináció személyi feltételei
4. Felsőbb hatósági rendelkezések a külföldi akadémiák látogatásáról
5. Passzusok és engedélyek
6. A peregrináció pénzügyi háttere