Sátánista szeánszok Bulgakov lakásában
2005. október 27. 09:30
Restaurálás után múzeum lett abból a lakásból, amely helyszínként szerepelt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című művében.
Korábban
A valóságban az író 1921-25 között lakott a Bolsaja Szadovaja 10 alatti lakásban, amely utána sokáig üresen állt. Ez a hely mindig vonzotta Bulgakov rajongóit és az okkult dolgok iránt érdeklődőket, olykor sátánisták is felkeresték a házat, és falfirkákat hagytak maguk után.
Egy évvel ezelőtt a helyiséget az író leírásait figyelembe véve restaurálták, hogy múzeumot csináljanak belőle. A munka azonban nem ment simán. A fehérre meszelt falakon újra előtűnt a macskát ábrázoló sötét folt, és a graffitik sem adták meg magukat, ismét látszanak. A babonás festőket pedig titokzatos jelenések riogatták - írta az obskúrus eseményekre fogékony El País című spanyol napilap. A múzeum igazgatója ezért nemrégiben pópát hivatott, aki megszentelte a lakást és Isten oltalma alá helyezte.
Baljós jelek azért maradtak az író és műve körül. Eddig még nem sikerült például szobrot emeltetni neki. A Pátriárka-mocsaraknál a körzet lakóinak petíciója akadályozta meg ezt, a Vorobjov-dombon pedig a pravoszláv egyház ellenállásán bukott meg a terv.
Oroszországban egyébként eddig nem sikerült filmre vinni a történetet. Az eddig legismertebb, bár a regényt korántsem tökéletesen visszaadó változatot Aleksandar Petrovics jugoszláv rendező készítette, Ugo Tognazzi játszotta benne a Mestert, Mimsy Farmer volt Margarita, míg az ördögöt Alain Cuny alakította. Újabban Vlagyimir Bortko próbálkozik vele, de nem kevés nehézséget kell leküzdenie. A kiválasztott színész nem vállalta az ördög szerepét, a forgatások alatt az ellenfigurát alakító színész súlyosan megsérült, Berlioz megszemélyesítője pedig betegsége miatt visszalépett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.