Arzénmérgezés okozta Napóleon halálát
2001. június 3. 01:20
Az évek óta közszájon forgó feltételezést három orvos kutatásai igazolják.
A történészek között évtizedek óta zajló vitát Ben Weider kanadai üzletember Napóleonról írt könyve hevítette ismét forrpontra néhány évvel azelőtt. A nemzetközi Napóleon Társaság elnöke egymillió példányban eladott könyvében meggyőző érveléssel tette le a garast a mérgezési verzió mellett, amelyet egyébként az FBI laboratóriumában 1995-ben elvégzett hajszálelemzések is alátámasztottak.
Az újabb tudományos vita előzményei egy kanadai orvos és természettudós, valamint egy történész között vették kezdetüket. A polémiát az váltotta ki, hogy az orvos biokémikus egy cikkében azt írta: a francia császár halálát orvosi műhiba okozta. Thomas Hindmarsh doktor, az Ottawai Egyetem munkatársa és Philip Corso a Yale Egyetemről azt állítja, hogy I. Napóleon császár 1821. május 5-én egy brit orvos hibájából halt meg: a doktor túladagolta a Calomel nevű hashajtót.
A hipotézist vitatja Ben Weider történész, a nemzetközi Napóleon-társaság elnöke, a milliós példányszámban elkelt Ki ölte meg Napóleont? című könyv szerzője. "Ezek a tételek a történelmi környezetből levont absztrakciók és nem állnak mellettük logikus érvek - nyilatkozta Weider, aki bősz védelmezője annak az elméletnek, hogy a Bourbonok utasítására mérgezték meg a császárt. A történész szerint a francia királyi család leszármazottai attól való félelmükben, hogy a "bitorló" ugyanúgy visszatér Szent Ilona szigetéről, mint tette azt Elbáról, egy ügynököt küldtek a szigetre, aki lassan adagolt méreggel végzett Napóleonnal. Weider szerint a két orvos nem veszi figyelembe azokat a szimptómákat, amelyekről Napóleon inasa számolt be, s amelyek szerinte az arzénmérgezés tipikus tünetei.
A kanadai történész azokra a vizsgálatokra is hivatkozik, amelyeket 1995-ben az FBI végzett a császár hajszálával, s amelyek során kimutatták, hogy a császár szervezetébe szokatlanul nagy adag arzén került. Thomas Hindmarsh azzal vágott vissza, hogy a mérgezés hipotézisét alátámasztó bizonyítékok gyenge lábon állnak, Napóleon holttestében ugyanis a boncoláskor nem találtak arzént.
Az orvos szerint a császár gyomorrákban szenvedett, s ez valószínűleg halálos kimenetelű lett volna akkor is, ha a halála előtti napon nem veszi be a szükséges hashajtó ötszörösét. Így végül mégsem a rák, hanem a gyógyszer végzett vele - állítja az orvos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap