Nukleáris fegyverrel indultak a britek Argentína ellen
2005. július 6. 11:48
A brit hadihajók nukleáris fegyvereket is szállítottak az 1982-es Falklandi háborúban, s tévedésből süllyesztettek el egy argentin cirkálót.
Ahogy arról nemrég a Múlt-kor is beszámolt
, új könyv jelent meg a Falklandi háborúról, amely kormányzati forrásokat felhasználva mutatja be az eseményeket.A brit kormányzat már két évvel ezelőtt elismerte, hogy a hadsereg gyorsreagálású csapatai nukleáris fegyvereket is szállítottak a Falklandi háborúban. Igaz, nem akarták használni azokat, s csak azért voltak a hadihajókon, mert a kikötőben indulás előtt nem volt idő a kirakodásra - szólt a hivatalos érvelés.
"A Falklandi háború hivatalos történetének" írója, Lawrence Freedman történész meglepődött, amikor felfedezte az atomfegyverek nyomait a dokumentumokban: "a hajók egy része a gibraltári hadgyakorlatról érkezett, és átlagos mennyiségű nukleáris töltettel volt felszerelve, amit az angliai átrakodásnál nem volt idő kipakolni".
A kormányzat által megbízott történész szerint ez komolyan aggasztotta az akkori vezetést, ám végül az időtényező döntött, ugyanis nem sikerülhetett volna a katonai fellépés, ha a flotta hosszan állomásozik a kikötőben. Ezért magukkal vitték a nukleáris fegyvert, és csak a konfliktusból hazatérve rakodták ki. A történész értékelése szerint "A legbiztonságosabb módon kezelték a nukleáris fegyvert, s nem állt szándékukban használni".
A könyv másik meghökkentő állítása az argentin Belgrano cirkáló elsüllyesztéséhez kapcsolódik, amelyben 321 argentin katona veszett oda. Freedman eredeti dokumentumok alapján arra jutott, hogy bár elsősorban katonai és nem politikai okból volt szükséges az akció, mégis "pusztán a véletlenen múlt". Az elsüllyesztésére azért kerülhetett sor, mert a történész szerint Thatcher és a brit katonai szakértők sebezhetőnek vélték Angliát, így parancsot adtak egy argentin repülőgéphordozó anyahajó elleni támadásra. Ilyen típusú hajót azonban nem talált a brit flotta, ezért került sor a Belgrano cirkáló elsüllyesztésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap