„Bezúzott minket egy bálna!” – az Essex hajó katasztrófája

A cetek bosszúja

Miközben Chase az Essexen javította a sérült csónakot, észrevettek egy hatalmas, 26 méter hosszú hím ámbráscetet, amely igen különösen viselkedett. Eleinte mozdulatlanul lebegett a felszínen, majd megindult a hajó felé, a víz alá le-lebukva egyre gyorsabban. A bálna az Essexnek ütközött, majd alámerült, és újra felbukkant a másik oldalon, ahol – látszólag az ütközés következtében bénultan – ismét mozdulatlanul lebegett.

Chase már készült megszigonyozni, amikor észrevette, hogy az állat farka a hajó kormánylapátjánál van. Ha elkezd rángatózni, mozgásképtelenné teheti a hajót, így nem támadtak a bálnára, amely egyszer csak magához tért, távolabb úszott a hajótól, majd visszafordult.

„Megfordultam, és láttam őt vagy száz rod távolságban [500 méterre] egyenesen előttünk, 24 csomós [44 kilométer/óra] sebességének kétszeresével közelítve, és tízszeres düh és bosszúvágy látszott tekintetében. Minden irányban repült körülötte a hab, amint folyamatosan vadul csapkodott farkával. Feje félig kint volt a vízből, és így jött felénk, és ismét eltalálta a hajót” – emlékezett vissza később Chase.

A bálna az Essex orrán hatalmas lyukat ütött, s a hajó, gyorsan süllyedni kezdett. Chase és a fedélzeten tartózkodók vitorlát kezdtek eszkábálni a náluk lévő egyetlen csónakra, és igyekeztek minél több élelmet és ivóvizet, valamint a kapitány ládáját és a lehető legtöbb navigációs eszközt kimenteni a hajóból. Amikor a két másik csónak visszaért, Pollard kapitány eleinte nem talált szavakat, majd annyit kérdezett: „Istenem, Mr. Chase, mi a gond?” Erre az elsőtiszt csak annyit válaszolt: „Bezúzott minket egy bálna!”

A kényszer nagy úr

A süllyedő Essex és legénysége nagyjából 2000 tengeri mérföldre (3700 kilométerre) volt Dél-Amerikától. Miután két napot azzal töltöttek, hogy mindent, amit tudtak, kimentettek a roncsból, a 20 férfi felkészült arra, hogy a reménytelenül kevés ellátmánnyal és a sebtében épített vitorlákkal útnak indul. Pollard ládájában két navigációs eszköz- és két térképkészlet volt, így ezekből két csónakba – Pollardéba és Chase-ébe – jutott.
Megállapították, hogy a legközelebbi szárazföld az 1200 mérföldre (1900 kilométerre) lévő Marquises-szigetek.

A kapitány erre szándékozott indulni, azonban a legénység attól félt, a szigeteket kannibálok lakják, így annak ellenére, hogy oda még a szél is segítette volna őket, Pollard engedett, és Dél-Amerika felé vették az irányt. A 2000 tengeri mérföldes légvonalbeli távolság mellett még az is nehezítette a helyzetüket, hogy a keleti passzátszéllel nem mehettek szembe, így 1000 mérföldet (1600 kilométert) kellett dél felé kerülniük, mielőtt keletre fordulhattak volna.

Az élelmet és az ivóvizet kezdettől szigorúan beosztották, ám a készlet nagy része el volt ázva tengervízzel, így a legénység hamar igen rossz állapotba került. A bálnatámadás után egy hónappal a szomjhalál küszöbén értek partot a lakatlan Henderson-szigeten. Itt találtak egy apró, édes vizű forrást, és néhány nap alatt felélték a szigeten lévő madarak, tojások, rákok és ehető növények nagy részét. December 27-én ismét útnak indultak, hárman azonban úgy döntöttek, inkább a szigeten várják be a segítséget.

A másik 17 tengerész a három csónakban a Húsvét-szigetre kívánt eljutni. Január 10-én Matthew Joy másodtiszt volt az első, aki meghalt, másnap Chase csónakja szakadt el a másik kettőtől egy hirtelen jött szélben. A következő halott január 18-án Richard Peterson volt, majd február 8-án Isaac Cole – míg az előbbiek tisztes tengeri temetésben részesültek, a szenvedő férfiak Cole holttestét már nem dobták a vízbe. Január 21-ére mindkét együtt maradt csónak kifogyott az élelemből, rémisztő kannibalizmus kezdődött, így a halálozások sora folytatódott.

Január 28-án a már csak Obed Hendrickset, William Bondot és Joseph Westet szállító csónaknak is nyoma veszett, többé nem látták, bár évekkel később a Ducie-szigeten előkerült egy csónak, amelyben három csontváz volt. Február 1-jén Pollardék ismét kifogytak az élelemből, és úgy döntöttek, sorsot húznak – a vesztest megölik és megeszik. A legrövidebbet végül Owen Coffin húzta, Pollard 17 éves unokaöccse, akinek védelmére korábban felesküdött. A fiú hallani sem akart arról, hogy mással cseréljen. Újabb sorshúzással eldőlt, hogy barátja, Charles Ramsdell fogja kivégezni. Ramsdell lelőtte Coffint, és megették a fiút. Február 11-én Barzillai Ray is meghalt, Pollard és Ramsdell az út további részét Coffin és Ray csontjain rágódva élte túl.

Február 18-án, 89 nappal az Essex elsüllyedése után Chase csónakja volt az első, amelyre rátaláltak: egy Indian nevű brit bálnavadászhajó mentette ki Chase-t és két társát, Benjamin Lawrence-t és az ifjú Thomas Nickerson hajósinast. Pollard és Ramsdell már majdnem elérték Dél-Amerikát, amikor február 23-án egy másik nantucketi hajó, a Dauphin felszedte őket. A három férfit, akik a Henderson-szigeten maradtak, a Surry nevű kereskedőhajó mentette meg, és Ausztráliába vitte őket.
 

1. Szűkülő vadászterület
2. A cetek bosszúja

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

pápaság

• A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában
• Pápasága ideje alatt csaknem az egész bolygót beutazta II. János Pál
• Csupán 33 napig uralkodott a I. János Pál, a „mosolygós pápa”
• Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
• Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
• A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
• Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
• Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
• Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa