2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aznap: 1920. július 19.

2019. július 19. 18:49 Múlt-kor

„Stromfeld ezredest elítélték: Három évi súlyos börtön. – Rangjától megfosztották.”

A Friss Újság híre:
„A hadosztálybíróság ma hirdette ki az ítéletet Stromfeld Aurél ezredes ügyében. Zamoróczy őrnagy-hadbíró olvasta fel az ítéletet a terjedelmes indokolással együtt.”

„Az ítélet.”

„A hadosztálybíróság Stromfeldet a zendülés és közcsendháborítás vétsége alól felmentette, de bellázadás és felségárulás vétségében bűnösnek mondotta ki és ezért ezredesi rangjától való megfosztásra, összes rendjeleinek és kitüntetéseinek elvételére, az idegen rendjelek és kitüntetések viselésének megtiltására és három évi súlyos börtönre Ítélte havonként egy napi szigorított böjttel és kemény fekhellyel. A vizsgálati fogságból három hónapot beszámítottak a büntetésbe.”

„Az indokolás szerint Stromfeld a vörös hadsereg szervezője és a proletárdiktatúra megmentője volt. Egy hadseregnek állott az éléire, amely bolseviki munkásokból, esküszegő katonákból, városi csőcselékből állott, amelynek első és egyedüli célja volt a jog- és törvényes társadalmi rend megdöntése. Ennek a hadseregnek megszervezésében ős fegyelmezésében oroszlánrésze volt Stromfeldnek. És ez a hadsereg volt a vörösök leghatalmasabb fegyvere. A népbiztosok maguk is a diktatúra meg mentőjének nevezték Stromfeldet.”

„Bűne Stromfeldnek az is, hogy nem akart kibújni az állás vállalása felöl, nem akart megszökni. A vizsgálat folyamán bebizonyosodott, hogy szinte ő ajánlkozott és felhívta magára a figyelmet. A hadosztálybíróság nem állapította meg tényként, hogy Stromfeld a diktatúrát meg akarta buktatni.”

„Nem helyezhet súlyt a hadosztálybíróság Stromfeld munkatársainak, ama tiszteknek tanúvallomására, akik mellette vallottak, mert ezeket Stromfeld öntudatlanul befolyásolta. Ellen- forradalmi készülődéseit mindig csak hangoztatta, de semmit sem tett. Spontán beszédeiben a proletárdiktatúra mellett foglalt állást és éltette azt. Balszélső szociáldemokrata volt, aki nemzetközinek vallotta magát, az aránytalan vagyon elosztódás ellen beszélt és a hatalmat a mind szélesebb néprétegek kezében szerette volna látni.”

„A hadosztálybíróság súlyosbító körülménynek veszi nagy képzettségét, műveltségét, azt az anyagi és erkölcsi kárt, amit okozott és hogy a fiatal tiszteket példájával a hadseregbe való belépésre csábította. Enyhítő körülménynek vették feddhetetlen előéletét, 52 havi példás harctéri szolgálatát és bebizonyítottnak látja azt hogy a vezérkari főnökségből semmi anyagi haszna nem volt. A zendülés és közcsendháboritás vádja alól felmentették. mert bebizonyosodott, hogy a szociáldemokrata pártba való belépésre senkit sem csábított, a katonatanács és bizalmi rendszerrel ellentétben állott és mint igazi katona teljesítette kötelességét a Károlyi-korszak alatt.”

„Arra a kérdésre, hogy megnyugszik-e az ítéletben, Stromfeld három napi gondolkodási időt kért. Ezt megadták neki.”

„A német császár egyik fia agyonlőtte magát”

Az Est címlapjáról:
„Joachim porosz herceg, Vilmos császár legfiatalabb fia, tegnap öngyilkos szándékból magára lőtt és estére meghalt. Az öngyilkosságot Joachim herceg lelki állapotával hozzák összefüggésbe. A herceg gyakran panaszkodott környezetének a sors kegyetlenségéről és többször hangoztatta, hogy nem tudja azt a sok csapást elviselni és túlélni, a mi a családját érte.”

„Joachim herceg nem azonos azzal a Joachim herceggel, a ki a volt császárnak unokaöcsese és legutóbh az Adlon-szállodában történt botránynak volt. a főszereplője. Az öngyilkos herceg 1890-ben született s a háborúban mint huszárkapitány vett részt. 1916-ban nősült meg, a felesége Mária Auguszta anhalti hercegnő. Egy fiuk van, a három és féléves Károly herceg.”

„Kun Béla Moszkvába érkezett.”

A Friss Újság tudósítása külföldi lapok alapján:
,A Homme Libre és a Temps azt jelenti, hogy Kun Róla Moszkvába érkezett, ahol Lenin ünnepélyesen fogadta.”

„Diplomáciai lépések Kun Béla szökése miatt.
A magyar kormány a belpolitikai válság miatt mindezideig behatóbban még nem foglalkozhatott Kun Béla és társainak Ausztriából történt megszökésével, azonban a külügyminiszter ebben az ügyben már minden szükséges intézkedést megtett. Gróf Teleki Pál külügyminiszter, tekintettel arra, hogy feltételezhető, hogy Kun Béláék Németországon keresztül utaztak, diplomáciai úton felhívta Németországot, hogy a szökevény kommunista-vezéreket tartóztassák fel. Ugyancsak diplomáciai úton fognak lépéseket tenni Ausztriával szemben is, miután kétségtelenné vált, hogy Kun Béla és társainak elutazása az osztrák kormány tudtával és segítségével történt.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Stromfeld Aurél a Magyar Vörös Hadsereg egyenruhájában (kép forrása: filmarchiv.hu)Joachim porosz herceg egyenruhában (kép forrása: Wikimedia Commons)Kun Béla, Jacques Sadoul, Trockij, Mihail Frunze és Szergej Guszev Harkov közelében az orosz polgárháborúban 1920-ban (kép forrása: moszkvater.com)Az első Teleki-kormány 1920-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)Pjotr Wrangel tábornok 1920-ban (kép forrása: southrussiadiary.wordpress.com)Mustafa Kemal Atatürk csapatszemlét tart a görög-török háború idején (kép forrása: The National)A Nemzeti Hadsereg bevonulása Budapestre, 1919. (kép forrása: atankonyvontul.wordpress.com)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár