Az ősi rivális városából, Barcelonából származott a Real Madrid alapítója
2021. március 6. 16:29 Múlt-kor
Korábban
A galaktikusok kora
A hetvenes évek az előző két évtizedhez mérten visszafogottabban teltek a Real háza táján, hiszen ebben az évtizedben „csak” 5 bajnoki cím, és két nemzetközi kupasiker jött össze a fehér mezükről csak „Blancóknak” nevezett „Királyi Gárda” tagjainak.
A nyolcvanas évek közepétől aztán többnyire a saját nevelésű játékosokra, úgy, mint Emilio Butragueñóra és José Antonio Camachóra épülő Real Madrid 1986-tól zsinórban ötször nyerte meg a spanyol bajnokságot, és játékosai ezen kívül még két UEFA-kupát, két Király-kupát, és négy spanyol szuperkupát is bezsebeltek.
A kilencvenes évek közepén Butragueño mellett feltűnt egy Raúl González névre hallgató fiatalember, aki 1994-től egészen 2010-ig játszott a Real Madrid színeiben. A zseniális csatár, akit mindenki csak Raúlnak hívott, ez alatt az időszak alatt három Bajnokok Ligája- és hat spanyol bajnoki címmel gazdagította klubját, amely a 2000-es években, igazi világválogatottá nőtte ki magát, hiszen Raúl mellett olyan, „galaktikusoknak” hívott szupersztárok futballoztak, mint a legendás hálóőr Iker Casillas, avagy David Beckham, Louís Figo, Zinédine Zidane, Robero Carlos, és a brazil fenomén Ronaldo. Érdekesség, hogy mindazonáltal ez a klasszisokkal teli Real a 2003-as bajnoki cím és a 2007-es bajnoki cím között eltelt időszakban semmit sem tudott nyerni.
Az újabb aranykor tulajdonképpen Carlo Ancelotti edző érkezése nyitotta meg, aki 2014-ben egy újabb BL trófeával gazdagította a Királyi Gárdát. Jegyezzük meg, hogy ennek a csapatnak már tagja volt a 2009-ben rekordösszegért, 94 millió euróért igazolt Cristiano Ronaldo is. Ancelotti a következő évben azonban nem tudta kihozni a csapatából a maximumot, ami saját magához mérten mélyrepülésbe kezdett.
Ebből egykori játékosa, a játékoszseniből egy szempillantás alatt edzőzsenivé váló Zidane húzta ki a klubot, aki az ötvenes évek sikerszériáját majdnem megismételve, 2016-ban, 2017-ben, és 2018-ban is megnyerte a Reallal a Bajnokok Ligáját.
A Real Madrid 2019-től, a csapat egyik húzóembere és világsztárja Cristiano Ronaldo távozása után ismét „alacsonyabb hőfokon” futballozik, de a klub történetét és anyagi forrásait ismerve ez minden bizonnyal csak átmeneti állapot, és bizton állíthatjuk, hogy a Blancók a jövőben is rengeteg hazai és nemzetközi diadallal fogják megörvendeztetni szurkolóikat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap