Az eső istennőivé váltak a nővérek, akik Vietnám első szabadságharcát vezették
2021. június 3. 12:59 Múlt-kor
Korábban
Rövid életű függetlenség
A győzelmet követően Trưng Trắc-ot az új ország uralkodójává kiáltották ki, és húgával közösen kormányzott. Mintegy két éven keresztül gyakorlatilag háborítatlanul uralkodtak a mai Vietnám északi térségében.
A fellélegzés azonban nem tartott sokáig: Kr. u. 42-ben a Han uralkodó, Kuang Vu-ti ellencsapást rendelt el a függetlenedő déli tartományokkal szemben, és hatalmas sereget küldött a térség pacifikálására. A Trưng nővérek nem voltak felkészülve egy ekkora invázióra, és támogatóik hamar elpártoltak tőlük.
A végső ütközet, amelyben a nővérek a különféle beszámolók szerint vagy elestek, vagy öngyilkosságot követtek el, a mai főváros, Hanoi közelében zajlott Kr. u. 43-ban. A kínai források megint más történetet mesélnek: ezek szerint a két nőt elfogták, majd kivégezték.
A nővérek körül haláluk után hamar legendák alakultak ki, és évszázadokon keresztül állandó inspirációt jelentettek a vietnámi nemzeti költészet és irodalom számára. A róluk szóló művek rendszerint kiemelik, hogy amikor nem volt egyetlen férfi sem, aki a függetlenségi mozgalom élére mert volna állni, ők vállalták a feladatot, és győzedelemre vezették azt.
Az évszázadok során számos buddhista templomot és szentélyt is emeltek a Trưng nővérek tiszteletére. A középkor folyamán, a 11. századtól a nővérek kultusza bővült, és az esőért felelős túlvilági alakokként is kezdték tisztelni őket – szárazság idején tőlük várták a megváltást a földművesek.
A 20. században a gyarmatosító franciák, majd a kettéosztott ország déli, nyugatpárti kormánya oldalán beavatkozó amerikaiak ellen harcoló gerillamozgalom számára is eszmei példaképként szolgált a Trưng nővérek története.
Napjainkban minden év elején egy, a holdnaptár szerint vándorló ünnepnapon emlékeznek meg róluk felvonulásokkal, és Vietnám számos városában áll köztéri szobruk. Ezek jellemzően harci elefánton ülve ábrázolják őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.