Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
2024. szeptember 1. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A vég
Március 24-én kettős veszteség érte a műveletet: a nyugat felől szárazföldön közeledő, teljesen kimerült 16. dandár nem tudta a japán erősítésekkel is megtoldott Indaw városát bevenni, ezért a dandárt légi úton evakuálták.
Ugyanezen a napon Wingate az indiai Imphalba repült, a visszafelé úton azonban az őt szállító amerikai B–25-ös bombázó viharba keveredett, és lezuhant – nem voltak túlélők.
Wingate helyére Joe Lentaigne dandártábornok került, akivel a katonák nem voltak megelégedve – bár Wingate-et számukra vélhetően senki sem helyettesíthette volna.
Orde Wingate (jobbra) és egy másik tiszt egy topográfiai térképet tanulmányoz a Chindit hadművelet elindítása előtt.
Áprilisban új parancs érkezett: az egységek északabbra egy új, „Blackpool” nevű erődítményt alakítottak ki május elején.
A korábbi állásokkal szemben ez azonnal intenzív támadás alá került, és 17 napi folyamatos harc után fel kellett adni.
A chindit dandárokat további kisebb műveletekre alkalmazták a nyár során, azonban itt is óriási arányban voltak kimerültek, éhesek és betegek a katonák.
A dandárok 1396 halottal és 2434 sebesülttel számoltak, a katonák több mint felét pedig kórházban kellett speciális tápláló étrendre fogni legyengültségük miatt. Miután 1944. augusztus 27-én az utolsó chindit is elhagyta Burmát, az egységet 1945 februárjában felszámolták. Sok katonáját a brit indiai hadsereg más egységeibe integrálták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap