Az Édenkerttől New Yorkig: a történelem 7 leghíresebb almája
2023. szeptember 17. 10:35 Kulcsár Ádám
Korábban
A viszály gyümölcse
Akhilleusz szülei, Thetisz, a tengeri nimfa és Péleusz esküvője utáni lagzira „elfelejtették” meghívni a viszály istennőjét. Erisz meg is sértődött azon, hogy az összes görög isten felkerült a vendéglistára, csak ő nem. A sértést sajátos módon bosszulta meg.
Egy, a Heszperiszek kertjéből származó aranyalmát dobott az ünneplő közönség közé, amelyen a mítosz szerint ez állt: „A legszebbnek”. A hiú istennők természetesen rögvest hajba kaptak, melyiküket is illeti a gyümölcs. Előbb Zeuszhoz fordultak, ám ő bölcsen elhárította a felkérést, így egy trójai halandó, Parisz kezébe került a döntés felelőssége.
Az ifjú még a mezítelenül fürdőző istennőket is megleshette, ám dönteni nem mert. Egyik jelölttől sem állt távol a megvesztegetési szándék: Héra Európa és Ázsia feletti uralmat ígért neki, Athéné a bölcsességet kínálta, az ifjú herceg azonban Aphrodité ajánlatát fogadta el, aki a világ legszebb asszonyának a szerelmét adta neki.
A szóban forgó szépség azonban már férjnél volt, ám ez a tény nem tántorította el Pariszt: egyszerűen megszöktette szép Helénát Menelaosz orra elől, és Trójába vitte. Az ókori források ellentmondásosan írják le ezt a romantikusnak hitt szálat: Hérodotosz szerint a lányt szó szerint elrabolták, s gyakran találkozhatunk olyan ábrázolásokkal is, amelyeken a trójai herceg erőszakoskodik Helénával.
Szapphó szerint azonban a nő szívesen hagyta hátra régi életét, férjét és kilencéves lányát. Az Iliászban a romantikus vonal teljesül: a megszöktetés előtti éjjelen lettek saját elhatározásukból egymáséi.
A szöktetés a legendák szerint az ókor legnagyobb hadjáratát vonta maga után, a kor leghatalmasabb serege gyűlt össze, s vonult a messzi Trója falai alá.
A szerelmes történet nem ért boldog véget: a legszebb hölgy csalódott választott urának vitézségében, aki később meg is halt a harcokban, Trója a tűz martalékává vált, Heléna pedig végül ismét Menelaosznál kötött ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.